fotó
galéria

Tekintse meg a képeket!

Napi programok:

Szakmai beszélgetések 2014

Válasszon programjaink közül:

2014. 06. 14. Szo | 11:00

Palatinus Hotel

Szakmai beszélgetés


Miskolci Nemzeti Színház (Georg Büchner: Woyzeck)
felkért hozzászóló: Balikó Tamás, Kovács Bálint

a beszélgetést vezeti: Lévai Balázs

Lévai Balázs: Szép jó reggelt kívánok mindenkinek, a POSZT utolsó napján értelemszerűen az utolsó szakmai vita következik. A tegnap látott két előadást fogjuk kivesézni, először a Miskolciak Woyzeck című előadását. A beszélgető társak: Béres Attila, az előadás rendezője, Kovács Bálint színikritikus, újságíró, Balikó Tamás színész, rendező, úszóoktató. Igyekeztünk nagy színes társaságot hívni. Emlékeim szerint Attila is matematika szakon végzett, tehát a természettudományok is képviseltetik magukat. Mielőtt belecsapnánk, nézzük meg az előadásról kijövő nézőknek a benyomásait. Mindenképp leszűrhetjük, hogy nehéz verbalizálni ennyire frissen egy gyomorszájba vágó élményt. Az egyetlen néző, aki kritikát fogalmazott meg, az a drámát hozta fel, hogy hogyan viszonyul ez az előadás a dráma szövegéhez. Azt javaslom, kezdjük ezzel, mert valójába nincs dráma. Vannak Büchner szövegtöredékek, amit Kiss Csaba újra fordította, és ebből gyúrtak az alkotók egy új szövegkönyvet. Kezdjük talán ezzel, hogy milyen a miskolciak Woyzeck variánsa.

Balikó Tamás: Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy láttam ezt az előadást a bemutatón. Ha szóba kerül, hogy valakinek olyan érzése támad, hogy bizonyos rendezői effektek, díszletmozgások, közjátékok, hatásmechanizmusok, nem elég súlyosak, vagy nem elég markánsak képviselik azt a fajta gondolati közlést, ahogyan az egész előadás megvan fogalmazva, csak beszeretnék számolni, arról az érzésről, amikor ezt láttam a miskolci legkisebb játszóhelyen, a stúdióteremben. Hihetetlen nagy hatást gyakorolt rám. Tegnap a legfelső sorban ültem, és a pécsi kamarában meredek a nézőtér, minél feljebb ül az ember, annál kevésbé van alkalma belevonódni egy ilyen szuggesztív térbe. Tegnap nem gyakorolt rám akkora hatást, és azon gondolkodtam, hogy azért, mert másodszor látom, vagy azért mert az előadás kimozdult a saját szcenikai és technikai körülményei közül. A nézői oldal részére talán nem olyan mértékben esemény értékben történtek meg az effektek, amely mögött mind-mind szándék, közlés és gondolat van. Ha ez szóba kerül, szeretném majd megvédeni a dolgot, mert láttam a saját helyén is az előadást. Minden előadásnál problémás egy fesztivál részvétel, mert kimozdul a saját körülményei közül. A legjobb helyzetbe a nagyszínpadi produkciók vannak, mert a nagyszínpad mindenhol nagyszínpad a Tháliában, Vígszínházban, Pécsen és Miskolcon is. Ott is lehetnek olyan gesztusok, amik az előadás megszületésénél specifikusak, amiket meg kell oldani, vagy le kell róla mondani. Egy stúdiómunkánál úgy érzem, hogy a díszlet, kompozíció és az a tér, amiben a befogadók a nézők helyet foglalnak, fontos tétele az előadás hatásmechanizmusának. Ha valakit nem ért el annyira, akkor arról szeretnék beszámolni, hogy engem sem ért el annyira, mert nem olyan körülmények között voltunk. Természetesen a többi résznél is visszatérek a kérdésre, hogy ebből a töredékszövegből, ami szintén, mint A tanítónő, egy újságcikkből készült. 1836-ban halála előtt Büchner megtörtént esemény alapján, szerelemféltésből történt gyilkosság. Ennek az előadásnak az egyik legmarkánsabb erényének azt tartom, hogy a mese el van mesélve. Végig tudtam követni a történetet, amit egyébként elég nehéz olvasva. Amikor a szövegkönyvet az ember kezébe veszi silabizálni kell. Ott is felsejlik a sztori, de ez egy vázlat, de én nagyon szerettem az előadásban azt, hogy végig ott tartottak engem. Majd a végén fogok feltenni egy kérdést Attilának, mai napig nem tudom ki a kapucni?

Kovács Bálint: A szövegre vonatkozó kérdésre válaszolva, nyilván nagyon szabad a szöveg. Nem is lehet a Woyzeckhez máshogy nyúlni, mint szabadon. Vagy bármilyen színházi alapanyaghoz. Pilinszkyt emelném ki. A Ne félj című versnek a beépítése az előadás csúcspontja, noha eléggé szubtilis rész, de nagyon erőteljes. Pilinszkynek is köszönhetően, kicsit széttartó, mint ahogy természetesen Woyzeck maga is kicsit széttartó. Nekem mindig problémám a filozófiai rész, összefüggésben ezzel az emberkísérletes, elnyomó, diktatórikus résszel. Ez eléggé elüt az újságcikkből eredő résszel. A szerelemféltésből adódó gyilkosság, ez mintha más szinten játszódna, mutassuk feljebb, mutassuk lejjebb. Ugyanúgy megvannak ezek a szintek a miskolci Woyzeckben is. A diszkó jelenetben a Pilinszky vers szavalása, az lényegében a skála két végpontja. Egyrészt működik, másrészt ez olyan, mint maga a Büchner mű. Mást nem is lehetne kritizálni.

Lévai Balázs: Nem tudom, hogy itt van e Ari Nagy Barbara az előadás dramaturgja. Mesélsz egy kicsit a szöveg születéséről? Hogy dolgoztatok, Pilinszky hogy került bele?

Ari-Nagy Barbara: Egy ötletnek köszönhetően, Attila találta ki, hogy szeretne Pilinszky verseket beletenni. Elkezdtünk válogatni, megkerestük a helyét. A szövegkönyv pedig, nyilván végigolvastuk a variánst, a kimaradt jeleneteket, és abból elkezdtünk mozaikszerűen pakolgatni egy szövegkönyvet. De ez valóban, a Woyzeck olyan típusú szöveg, hogy minden előadáshoz készül egy bizonyos szövegkönyv.

Béres Attila: Pilinszkyvel kapcsolatban szeretnék szólni. Ezek sose úgy születnek, hogy az ember filozófiát olvas, hanem felkel reggel, és akkor eszébe jut egy verssor. Nekem eszembe jutott az a verssor, hogy „ezért tanultam járni ezekért a kései keserű léptekért”, és azt gondoltam, hogy valahol erről szól a Woyzeck. Az Apokrifet azért ismertem, mert mondtam a felvételin, amikor felvételiztem a színművészetire és felvettek. Aztán jött a Ne félj. Egyszer csak lett benne 20 Pilinszky vers, aztán maradt 5 vagy 6. Ez nem egy mélyen átgondolt strukturálisan megtámogatott valami, hanem ez egy ötlet volt, ami szerintem ebből a négy sorból született.

Lévai Balázs: Egy interjúban arról beszéltél, hogy ezt az előadást magad miatt akartad megcsinálni, a saját dühödet akartad kirendezni belőle. Borzasztóan tetszett az egész interjú, mert a futball közvetítéseknél pl. attól kapok idegbajt, amikor lejön a játékos, aki 3 gólt rúgott, és azt mondja, hogy a mester jó taktikát mondott, nem azt, hogy én voltam jó, én rúgtam a gólokat. Miért volt számodra ez ennyire fontos?

Béres Attila: Elsősorban azért volt fontos, hogy a Görög Lacival tudjak dolgozni, ez volt az egyik talán legfontosabb érv. Már nem tudom elmondani, egyszer Platon iskolájában megkérdeztek egy embert, hogy valamilyen kérdésre válaszoljon, és mikor elért a kérdés vége előtt, akkor mondta, hogy elnézést mi volt a kérdés? Nagyon nehéz arra válaszolni utólag, hogy miért fontos valami. Tegnap se tudtam igaz, én tegnap is csak hallgattam az előadást, azt is megmondom őszintén, hogy mindig a függöny mögül szoktam hallgatni. Azért volt fontos, mert valószínűleg mi is így élünk, mint Woyzeck. Ez a küzdelem van, hogy fenntartsuk ezt az egyetlen boldog atomot az életünkbe a családunkat, aztán biztos mi is úgy járunk, hogy ebbe a küzdelemben a küzdelem tárgya vész el. Tavaly nyáron készültünk rá, ilyen érzeteim vannak az előadásról, de nyilván ez az egész környezet világ, ez az egész ez mind így bennem van, hogy miért ilyen, de nem tudok róla most már beszélni.

Lévai Balázs: Hallatlanul erős expresszív színházi előadást láttunk, nektek bejött ez a világ?

Kovács Bálint: Azt elfelejtettem mondani, hogy ilyen ehhez hasonló drámánál, már ha van ehhez hasonló, mindig nagyon fontos, hogy a legtöbb nézőnek, hogy össze áll-e valamivé, másrészt, amivé összeáll, az mennyire érvényes, és újszerű. Itt azt éreztem, hogy igen talán, amit Tamás is mondott, hogy megértette a történetet pedig nyilván ez egy nehezen megérthető történet. Én is így érzem, nem csak a sztorit értettem meg mint cselekményt, de szolgált az előadás egy olyan olvasattal, ami érvényes és újszerű. Volt egy olyan gondolatvilága az egésznek, amiből értettem, hogy a Woyzeck miről szól, miről akar szólni, mit gondol a világról, és persze lehet csak az én fejemben született meg, de ez a lényeg a színházban. Expresszivitásról meg beszéljen Tamás.

Balikó Tamás: Borotvaéles képek, nekem imponáló volt a tér használata, és azok a végig jelen lévő eszközök futópad, üvegkád, lépcső, katonai militáris jelenlét, a folyamatosan fejünk fölött mozgó híd. Megmerte csinálni Attila az elején három-négy tételben, amikor egy nonverbális jelenetet látunk, ülnek, és odahajtja a lány a fejét, ott a babakocsi, és ez rengeteget elmesél. Nagyon szerettem azt a részét, amikor nem kell valóban állandóan beszélni, nem a verbalitás a lényeg, hanem a létezés maga. Olyan kifejezőek voltak a pillanatok, erős színészi belső erővel mutattak fel élethelyzeteket, és ezek a nagyon csöndes, nagyon bensőséges, intim belelátások egy ember életében. A színészi jelenléten keresztül való érvényesítésbe, váltakozva hihetetlen expresszív ez a falusi diszkó, a fülembe van.

Béres Attila: Majd a végén elmondom.

Lévai Balázs: Bálint! Valamit az előadásról?

Kovács Bálint: Szerintem nem lehet ezt az expresszivitást, vagy impresszionalizmust megkerülni, mert úgy éreztem, hogy az előadásnak legalább a fele, ha nem több, ebből jön létre. Nyilván egy tanítónő jellegű drámában a szöveg maga nagyon erős dolog, de ezt a Woyzecket nem lehet értelmezni egyáltalán ezek nélkül nagyon furcsa vagy szürreálisan groteszk, és persze ahogy elmondták legalább négyszer nagyon nyomasztó dolgokon kívül.

Lévai Balázs: Rossz hírem, hogy előttem ült a színészi ülés egyik tagja, aki az összes gerjedésnél két kézzel fogta a fülét.

Kovács Bálint: Ugyanarról beszélünk, aki hosszú percig csóválta a fejét.

Lévai Balázs: Van egy iszonyatosan erős hatásokkal operáló előadás, és ahogy a nézők is próbálták verbalizálni az élményeiket, utána próbáltam pár emberrel beszélni, és az ember elkezd belekapaszkodni dolgokba. A legfontosabb szerintem Görög Lászlónak a játéka. Van ez az abszolút magára hagyott ember, akin a világ súlya tesztelődik, hogy meddig lehet elmenni. Nézzük a főszereplő játékát, hogy milyen ez a Woyzcek? Ti szemetekben azon túl, hogy értettük a történetet, milyen mögöttes háttértörténet, vagy mi sejlett fel az ő játékában?

Balikó Tamás: Szintén előre kell bocsátani, hogy szeretem Görög Lacit. A színészetét, ritkaság számra menően szeretetre méltó ember, bejön a színpadra, és szeretjük, akár a Játszd újra Samet játszva, akár Celofánt akár bármit. A szívem vele van, és erős képpel indul, ahogy ez az ember fizikailag átadja magát a helyzetnek, feladatnak, amit az előadás jelent, illetve az a felmutatás, amit a sors jelent egy színész számára. Végigkísérve az egész fizikai stádiumról stádiumra, olyan biológiai pontossággal építkezik, köszönhetően a Pilinszky verseknek. De nem csak annak. Olyan bonyolultan és titokzatosan tárja fel a mögöttességét, személyiségét, egy embernek a lelkét, azokat a titkokat, amiket nem mond ki, csak hordoz. Rám nagyon nagy hatást gyakorolt. Szemben egy tudatosság, egy rendezői döntés eredménye, hogy az összes többi figurát meg kell említeni, mert bravúros alakításokat lehet látni. De elrajzolt, nem az archetípusból kiindulva karikatúráig menő, az orvos, kapitány, a Zolika, és a kapucnis. Abban is van egy tudatosság, hogy a figurák Marien, és Woyzecken kívül, mint a Cartoonnetwork, tehát máshova kapcsolunk, más színészetből, más ábrázolatból táplálkozik az a világ, amit felépít a rendező, az alany a szenvedő ember köré, egyre tűrhetetlenebb fokozatokkal. Laci ezt az első pillanattól végig képes volt, és számomra nagyon fontos a színészi minőség, és csak dicséret, és rajongás hangján tudok beszélni, hogy egy meg nem írt be nem fejezett darab címszereplőjeként, mint sorshordozó, betudta fejezni a történetet. Az ő titka belső tartása vitt el engem az egésznek a lezárásáig, hogy kérdés marad, vagy lezárás, vagy láttamozás, vagy indirekt, vagy fáj kinek hogyan. De biztos, hogy Görög Laci játéka első pillanattól végig vezet egy úton, és izgalmasan vártam, hogy hova tud még fokozódni.

Kovács Bálint: Görög Laci egészen kiválóan játssza az akváriumban úszkáló csodatévő aranyhalat, ami ugye a díszlet egyik fontos része. Akit körülvesz az akvárium, és nem tud kiúszni ezeknek a falain kívül, pedig nagyon szeretne. Különösen izgalmas volt a játéka, amikor az elnyomott, minden kérdés, és gondolkodás nélkül belenyugvó kis emberből kiugrott, vagy kilátszott, a filozófus, vagy nevezzük elembetegnek, a kettő viszonylag úgy is közel van egymáshoz. Aztán mindig visszakényszerítették az akváriumban, ahova maga esett vissza. Egyrészt nyilván szépen összhangba van az akvárium motívummal, más részt, mint színészi játék egészen rendkívüli.

Lévai Balázs: Szerencsénkre itt van a főszereplő, őt is meg tudjuk kérdezni. Meséljük el ezeket a szakmai részleteket, hogy tegnap este a büfében gratuláltam neked, és akkor vettem észre, hogy úgy nézel ki, mint ha csúnyán összevertek volna, ez ennyire kemény megpróbáltatásokkal bíró előadás?

Görög László: Amiatt, hogy más helyre kerültünk, teljesen más típusú futópálya van a miskolci színházban fent, egy komplett világosító híd, ami megfelelően széles és tiszta, kiszámítható négyszög. Ez a tér nem olyan, teljesen más, mások a lámpák. Mondtam egy tv-stábnak előtte, hogy mennyire kell saját magunkra és másokra vigyázni emiatt, hogy más a tér, effektív tiszta erőből nekirohantam egy vasrúdnak. Előtte meg a fájdalomcsillapító ampullát feltörve elvágtam az ujjamat. Még azóta annyi volt, hogy beszorult a jég a minihűtő hűtőjébe, addigra már elfagyott a kezem annyira, hogy nem éreztem, hogy lehorzsolom a bőröm, ahogy megpróbálom kiszabadítani a beszorult jeget, ez ilyen kalandos dolog volt.

Kovács Bálint: Szerintem ez a Sztanyiszlavszkij módszer magas iskolája.

Görög László: Mélyen egyetértek Attilával abban, hogy utólag nagyon nehéz erről beszélni, mert óhatatlan, hogy az ember kicsit misztikussá válik. Bonyolult és mély és közben persze az, de mikor ilyen szerencse éri az embert, hogy az a néhány színész és az egy darab kis mindenesünk, aki ott van a súgó az asszisztens, hangos, fényes az egyet akar, egy fele megy, de úgy hogy közbe rengeteg konfliktust is felvállal, ha mást gondol. Az egészen furcsa időszak. Annak vége van. Azt hiszem, hogy ez így él bennem, semmilyen tudatos megfogalmazás, akkor, amikor játszom nincs benne. Akkor rengeteg volt, akkor szótagig menő harcok is elfordulhattak, meg értelmezési problémák. Volt ebben sok vita, aztán a dolgok valahogy úgy elrendeződtek mindannyiunk fejében, és lelkében. Azóta annak tudok örülni, hogy iszonyatosan sok fajta véleményt lehet róla hallani, és annak, hogy a miskolci színház nekem lehetőséget adott, hogy a My fair lady után, amikor nagyszínházban van hatalmas siker, és a Woyzeck minden előadásán teltház van nálunk, nyilván tudjuk, hogy 80 ember fér be nem 700, de a csenddel hat ugyanúgy. Olyan édesen, és helyesen reagálnak, és megengedik maguknak azt, hogy rájöjjenek, nem kell mindig megfejtést adni konkrétan, úgy hogy 2+2=4 az is elég, ha kicsit marcangol, kíváncsiság, amit rémesen hiányolok. Mennyire eljutottunk oda, hogy leülünk, és szórakozni akarok. Azt biztosan elvárom, hogy szórakozzak. Ez nem egy kész darab, mindenféle dolog van, hogy ez milyen lesz. Az már akkora segítség, és előny a nézőtéren, hogy kíváncsiak ránk, és érdeklik, hogy mi történik. Azt hiszem, sokan nem azt kapják, amit várnak, de nem bánják.

Lévai Balázs: Még egy gyors kérdés. A fizikai kondíciód mennyit változott a próba, és az előadás folyamán?

Görög László: Nem először volt már ilyen, hogy Attilától olyan szerepet kaptam, amiről arra gondoltam, hogy nem normális. De mindenképp jobban bízik bennem, mint én saját magamban, és ez fura. Nekem pont húsz évvel ezelőtt egy másik életemben volt egy hasonló helyzet, hogy tudtam egy évad végén, hogy mit fogok csinálni a következő évadban, és anélkül, hogy ezt komolyan megbeszéltük volna, azt is tudtam, vagy éreztem, hogy muszáj magammal foglalkozni, mert nem fogom bírni. Akkor az élet így hozta, hogy ezzel elkezdtem törődni, és annak lett egy mondjuk fénykoromban egy 13 kiló mínusz. Az izom nehezebb, mint a zsír. Játéknak jó volt, hogy megtudom e csinálni egyedül. 

Lévai Balázs: Az előadásban, ha jól emlékszem az összes szereplő másképp ejti Woyzeck nevét. Számotokra mit jelentett ez a geg, vagy egyáltalán bármiféle megoldás?

 

Kovács Bálint: Számomra két dolgot jelentett. Az egyik az a szürreális, groteszk - vagy nevezzük bárminek - vonulat további hangsúlyozását. A másik, ami nyilván fontosabb ennél, az meg az egész előadásnak a mondanivalóját - amit számomra mondanivalóként sugallt -, annak a további erősítését, hogy Woyzecket annyira nem veszik – hát ez közhely - emberszámba vagy annyira nem látják meg benne az élő, a valódi embert, hogy még az sem érdekli őket, hogy jól mondják ki a nevét, nem tudják. Még a nevét sem tartják elég fontosnak. Ami ugye egy fokkal van az előtt, hogy, számot tetováljanak rá és onnantól számmal nevezzék. Nekem ezt.

Balikó Tamás: Nekem is.

Lévai Balázs: Nekem nem. Nekem inkább ezt az idegenséget, hogy ő mindenki számára idegen, ezért se tudjuk, hogy, hogy kell ejteni a nevét, mert nem ismerjük. Egész egyszerűen nem tudunk mit kezdeni vele és ez által a nevének a kiejtése is egy ilyen furcsa talány számunkra. Tamás már említette, hogy milyen kitűnő színészi játékot figyelhetünk meg Görög László alakításán kívül is, de valóban én is azt látom, hogy van 1-2 problematikus karakter a színpadon. Egyrészt számomra a Tamás által ismertetett kapucnis figura, aki ugye megkapja a mese zárlatát, de nekem a mellette lévő hölgy is kicsit problematikus, hogy mi van azon túl, hogy a tesztoszteron bajnok testépítővel fontos szituációba kerül. Számotokra ezek a figurák megfejtődtek-e?

Kovács Bálint: Hát attól függ, hogy ezt megfejtésnek lehet-e nevezni. Igen, valóban én is úgy éreztem, hogy egy olyan karácsonyfadísz a karácsonyfán. Ott van, mert, miért ne lenne ott. Van egy kicsike szerepe, ha leszednénk, akkor se dőlne össze az előadás. Nagyon-nagyon nagy mélységet nem tudtam belelátni. Dramaturgiailag nyilván elég fontos, mint ellenpont, vagy, mint a tesztoszteronnak egy másik fajta kifejeződése az izmokon kívül. Én ennyit láttam bele.

Balikó Tamás: Különbözik nyilván, a lány jelenléte a kapitány udvartartása és egy metaforája annak, hogy habzsolja a nőket. Egy dologra büszke az életében, a hímtagjára, hogy azt, hogy használja, meg a testére. Az agya az nyilvánvalóan körülbelül egy marék molylepke szintjén. De hát ismerős, tipizál a dolog, tele vagyunk ilyen alakokkal. Örültem, hogy nem volt kopaszra nyírva akkor már túlzás, már gejl lett volna, de hát sok ilyet látunk. A lány funkciója, még a diszkóban is van, még énekel is, tehát végigkísér egy közeget. Azt a miliőt szolgálja, amit a kapitány jelenetei indukálnak. A kapucnist, ezt nem tudom…

Lévai Balázs: Na, szerintem itt az ideje Attila, hogy picit beszéljünk tehát… 

Béres Attila: A kapucnis az Kenny, a South Parkból. Ő mindig él. Nem, most vicceltem.

Lévai Balázs: Buckalakó.

Béres Attila: Ő a buckalakó.

Béres Attila: Na, az van, hogy van ebben a történetben két mese - a lány teljesen egyértelmű szerintem, igen - és ez az egyik mese arról, hogy nincs föld vagy minden kiürült a világon. A másik mese pedig arról szól, hogy milyen az ember és, hogy mi volt hamarabb, a tyúk vagy a tojás. És most nem azt mondom, hogy valakinek ezt el kell mondani, hanem azt gondoltam - hogy legalább is a miskolci éjszakába sétálva -, nagyon sok ilyen ember van. Elmész egy ilyen mai, miskolci Red bull vagy, hogy is hívják azt ott lent, ahol minden este ölnek orvost is?

A miskolci színészek: Bulldogs.

Béres Attila: A Bulldogsba és így a sarokban – ez már ilyen Rejtő ugye, hogy itt ma orvost is öltek -, ott ülnek ilyen iszonyú fura emberek. És nekem van egy élményem ezzel. Egyszer megszólítottam egy ilyen ember, beszélgettem eggyel - ez szerintem még Egerben volt ez az élményem. És nem vette le a kapucniját, de felnézett és elmesélte Kierkegaard a Vagy-vagy elejét, egészen hosszan arról, Don Giovanni miért és mi a vágy és ez, hogy néz ki. Mondta ezt egy üveges tekintetű heroinista. És akkor mindig rájöttem, hogy a kapucni mögött nagyon sok mindenki lakhat. A kapucni meg azért került rá, mert nem tudtam, hogy, hogy csináljuk meg ezt az embert, hogy ki ez, aki itt a történetben van és a jelmeztervező azt mondta, hogy legyen rajta kapucni. Ebből jött az az emlékem, ami vagy Egerben volt, vagy itt volt Pécsen, már nem emlékszem.

Balikó Tamás: Pécsen nem hiszem. Egerben.

Béres Attila: És ebből jött, hogy, ha leveszed a kapucnit, akkor egyszer csak ott áll egy ember, akit úgy látsz, hogy egy kapucni. De az, hogy mit gondoltam, az teljesen mindegy az előadás szempontjából, mert nem én kell, hogy gondoljam. Én nagy örömmel végig tudom nézni a saját értelmezéseimet és a kutya nem látja őket. De ezzel nagyon sokan így vagyunk. Szerintem mindenki így van ezzel, vagy nem tudom. A kapucnis, az egy kapucni.

Balikó Tamás: Egy egri barátod, mondjuk ki!

Béres Attila: Igen… vagy pécsi, Tamás. Az még a Te időd…

Kovács Bálint: De egyébként, az egyértelmű szót nem használnám egy ilyen rendezéssel kapcsolatban, de amit a kapucnis jelent, az óhatatlanul egy nem evilági. Nevezhetjük akár egész egyszerűen a halálnak is, tehát valami másikdimenzió, ami úgy arra felé járkál. Aztán, amikor minden rossz, akkor még a gyerek is hozzákerült. Szerintem az nem ugrik ki az előadásból.

Lévai Balázs: Beszéljünk még a zenéről és a zene használatról. A zenehasználat is nagyon széles skálán mozgott. Amikor a ’Most múlik pontosan’ az első két akkordja instrumentálisan felhangzott, engem először a szívgörcs kerülgetett, hogy jézusmária, ezt mi az jóistennek rángatják bele az előadásba. És nyilván nem mondom meg, ezek után mit gondoltam róla és nyilván ehhez képest azért átvert, nagyon rendesen átvert az előadás. Ezek a zenei megoldások hogyan járultak hozzá az előadás összhatásához?

Kovács Bálint: Szerintem hozzájárultak pozitív értelemben, tehát erősítették az előadást, de nem tudnám azt mondani, hogy mélységesen boldog vagyok, hogy meghallgathattam csapnivaló karaoke feldolgozásban a ’Most múlik pontosan-t’. Nekem egy picit az a benyomásom - hogy, amit mondtam, ez a több síkon mozgó dráma, ez a több síkon mozgó előadás -, hogy ez a nem tudom, milyen szót használjak, mondjuk úgy, hogy primitívebb síkja volt a dolognak. Aminek természetesen van helye, az a diszkó jelenet az természetesen primitív. Ettől még nem biztos, hogy nagyon örül az ember, ha ez a sík belekeveredik egy előadásba, de mégis helye van.

Balikó Tamás: Én másképp értelmeztem, nem teljesen így. Az én számomra mondtam, már céloztam rá, váratlanul Georg Büchner Woyzeck 1830, egyszer csak közel került az egész előadás történetet, problematikát. Az egyed, az egyén és az őt körülvevő világ. Most mindegy, hogy a kapitány figurája indukálja azt a közeget, egy olyan ingerszegény közeg, ahol nincs Pilinszky. Lidi néni van, meg televíziós sorozat van, amibe már úgy hirdetik a szereplőválogatást, hogy azok jöjjenek, akik teljesen civilek, mert bármi fajta előképzettsége van, az veszélyes. Egyszerűen olyan szinten nyilván önző vagy egoista módon az ember a saját szakmáját védi. Az életünk 90%-a a szakmával telik el, a szakmán keresztül kezd el acsarkodni ez ellen, a stratégikus, mentális mélyrepülés ellen, ami a közeget általában fenyegeti. Ugyanakkor meg tényleg - és ez most jut eszembe -, ha egyesével beszél valaki egy közegből származó adófizető polgárral, döbbenetes módon, érzékenységről, műveltségről, igényességről kap benyomást. Ha meg a közeget látja egyben, akkor az a ’Lidi néni’. Ez borzalmas. Ebben is van egy látlelet, egy gondolatmenet, ami engem megérintet. Biztos volt egy pillanat, amikor én is összerázkódtam, hogy most elkezdi a veresegyházi asszonykórus a ’Most múlik pontosan’ valamit. De nagyon hálás voltam érte, hogy azt közölte ezzel a gesztussal az előadás számomra, hogy ez rólunk szól. Ez nem egy eltolt, absztraktív valamifajta bemutatás, hanem ez közeljött hozzám. Én ezért voltam hálás, ezért érintett meg.

Kovács Bálint: Tökéletesen egyetértek a tartalmával, amit mondtál, csak az előjellel nem. Tehát nekem pont ez volt a problémám, hogy túl közel hozta. A Woyzeck kicsit nekem absztraktabb és az előadás is nekem kicsit absztraktabb volt annál, minthogy odalássam magam ebbe a falusi diszkóba. Pont azt éreztem, hogy az előadás összes többi része az abba a diszkóba hozza az embert ahol már járt életében. Ki-ki hol. Ez az egy jelenet pedig egy konkrét falusi diszkóba, ahol én még speciel pont nem jártam, ezért nekem nincs közel. Ha kicsit jobban ki lett volna nyitva ez, akkor közelebb vagyok, mégis, annak ellenére is, hogy nem voltam.

Lévai Balázs: Most egy picit, hagy vitatkozzak veled. Szerintem meg pont az volt, hogy végre kiszabadulunk ebből a rendkívül nyomasztó térből, végre máshol vagyunk és az is egy ugyanolyan nyomasztó tér. Ugyanabban vagyunk, pedig hát elvégre a diszkó önfeledt szórakozás helyszíne. Ehhez képest a francokat, ott is ugyanazt kapja Woyzeck, illetve az összes szereplő. Egy nagyon rövid, apró ilyen kitérőt hagy tartsak, ilyen popkulturális érdekességet. Ha belegondolunk abba, hogy az mennyire fura, hogy a ’Most múlik pontosan’ a 2005-ös Kilégzés lemezen volt rajta, tehát az 8 éves volt, akkor, amikor ti bemutattátok ezt a dalt és nagyon érdekes megnézni azt, hogy egy teljességgel underground zenekar volt ugye a Quimby, abszolút nem volt mainstream. 8 év elteltével egy dalból, hogy lesz egy irgalmatlan nagy, kommersz közhely. Nagyon ritka az ilyen, az elmúlt 10-15 évben ugye mondjuk a Kistehénnek volt a Szájber gyerek című dala, ezek bekerülnek a lagzi zenék repertoárjába. És én ezért ijedtem meg először, de szerintem pont zseniálisan mutatta meg. Zeneileg is nagyon jól volt feldolgozva, tehát ezek a kipengetett gitárokkal és tényleg nagyon szépen volt megoldva. És, hogy ha már odanéztem a következő kérdés, hogy Ódor Kristófnál azért rendezted bele a trombitálást, mert tudod, hogy tud trombitálni, tehát ez a castingnál szempont volt? Vagy a munka során derült ki?

Balikó Tamás: Ezért tanult meg, nem?

Béres Attila: Zeneiskolába járt és erre az Andres szerepébe készül azóta is. Külön beszéltem Novák Eszterrel, hogy négy évig a főiskolán trombitáljon. Nem, ez közben derült ki. Egyszer csak meghallottam, hogy tud trombitálni és megkérdeztem, hogy tud-e

Lévai Balázs: Hogy tud-e magasan is trombitálni? Tehát fent ezen a hídon?

Béres Attila: Igen… És meglepődtem, hogy tud trombitálni, ez már majd nem olyan, mint a matematika vagy a növénypermetezés.

Lévai Balázs: Beszéljünk még két fontos figuráról az előadásban, a kapitányról illetve az orvosról.

Kovács Bálint: És Marie-ról?

Lévai Balázs: És Marie-ról persze. Nem azt akartam mondani, hogy ne beszéljünk róla, csak most róla ne beszéljünk. Milyennek láttátok ezt a két figurát, illetve az őket formáló színészeket?

Kovács Bálint: Nekem mind a ketten nagyon tetszettek. Mind a ketten elrajzoltak voltak vagy akár kari-ka-turisz-ti-ku-sabb - útelágazás, igen…

Lévai Balázs: Jó volt ez.

Balikó Tamás: Sok benne a mássalhangzó, de jól ki tudtad mondani.

Kovács Bálint: Köszönöm szépen, trombitálni viszont nem tudok. Nem tudom, nekem mindkettő egészen kivételesen jónak tűnő alakítás volt. És megint csak ezt a groteszk, szürreális dolgot tudnám felhozni, amit már mondtam, ugyanakkor nagyon erős jelentéssel. Harsányi Attila volt egészen meglepő, egészen különleges karakter lett belőle építve, hiszen a megszólalásainak egy része az tulajdonképpen az emberit lenne hivatott jelezni. Ő mond ilyeneket, hogy ne mondj már ilyet, hát minden ember a saját tulajdona, hogy lenne már a te tulajdonod, ő egy szuverén ember. Majd ezek utána a csodásan szép hanghordozással mond valami egészen Dr. Mengeleit vagy nem tudom milyet. Ezt köti össze a teljesen szürreális hanghordozás, testtartás, még akár a kinézet is. Ez a kidudorított, szőrtelen has és evidencia, a szöges szíj, ami a lábán van. Az egészből egészen elképesztően furcsa, szürreális és nyomasztó, az egész előadás gondolati tartalmát kihangsúlyozó figura lett, mondom az egyik legjobb a fesztiválon. Az orvos karaktere is nagyon jó volt, talán nem volt ennyire összetett vagy legalábbis én nem tudtam belelátni ennyi összetettséget, de nagyon tetszett benne a nagyemberségnek álcázott kisemberség. Ő folyamatosan úgy éreztem, hogy ezzel a kis megafonjával próbál kiszólni a nagybetűs, tudományos életnek, hogy megújítom a tudományt itt Woyzeckkel, de közben meg látszott, hogy egy remegő kisegér a labirintusban. Ezt a kettősséget nagyon szépen meg tudta csinálni és neki is ez az egészen másik fura hanghordozása ugyanúgy kiemelte és expresszívvé tette az egészet, amilyen maga tér és a rendezés is volt.

Balikó Tamás: Mélyen egyetértek, ugyanígy láttam mind a két alakítást. De ezentúl a jelentésük számomra azt közölte, hogy az a világ, ahol az egyént, a szenvedő embert, aki átadja testét-lelkét, nem is tud róla milyen kísérleteknek vagyunk alanyai. Nem is tudja, mibe rokkanunk bele mentálisan, fizikailag, idegileg, lelkileg, morálisan. Hogy folyik körülöttünk ez a szörnyűség, ezek a diszpozíciók, ezek az érdemtelen hatásmechanizmusok, amelyek minket teljesen kiszolgáltatottá tesznek. Ennél tovább nem is akarok tovább menni a kérdéskörben, de a típusai ez a kapitány és az orvos. Mint egy sűrítmény, mint egy paradicsomkonzerv - nyilván benne van 20 kg paradicsom, csak ilyen kiskonzerv -, az alakításon keresztül azt közölte velem, hogy ezek betegek. Nagyon jót szórakoztam rajtuk, két remek, nagyszerű kolléga és tényleg jobbnál jobb pillanatok és kis megoldások vannak. Viktornál mindig a kérdőhangsúly és akkor rájön, hogy pont kell, nem lehet mindig csak kérdezni. Meg Attilának ez az Anthony Hopkins várja az őrséget és szól az opera, közben alatt van a szopómaszk – vagy nem tudom, hogy hívják ezeket a szörnyűségeket -, szóval egy perverz, borzasztó figura. Ezek betegek, és ha ők betegek, akkor a világ is beteg. Akkor értem a szenvedést, akkor értem a futópadot, az önfeladást a borsóevéssel. A borsó is szimbolikus, nyilván esszük a sz.rt életünk végéig. Belerokkanunk, belebetegszünk, tönkre megy az életünk, a családunk, és amikor lázadunk, akkor már késő és akkor bűnöző lesz belőlünk. Ez tényleg gyomorba vágó, szörnyű látlelet. Nem csak Attila markáns rendezése, hanem maga az alapmű is. Ezt sugallta a saját pillanatában az újságcikk kapcsán. Érdemes végignézni a bűnügyi krónikákat, az elmúlt pár év – nem is kell sokat mondani - gyilkosságainak 90%-a szerelemféltésből történik Magyarországon. De valaki kidobálja a gyerekeket az ablakon, elvágja a torkát mindenkinek, apósnak, anyósnak, szülőknek. Ebben az értelemben, az egy ilyen kisülési pont a sok szörnyűség között, ahol lázad az egyén, ahol kitör belőle. De nem akartam ilyen mélyre menni, két remek alakítást láttunk azt akartam csak mondani.

Lévai Balázs: Bálint felvetette, beszéljünk a Marie-t alakító Simkó Katalinról is. Ez egy borzasztóan nehéz szerep. Azt láttam, hogy alig van szövege, azért azt, amit el kell játszania, azt sokkal kevésbé a verbalitás eszközeivel teszi meg, hanem egészen más eszközökkel kell élnie. Hogy tetszett nektek?

Kovács Bálint: Keveset aludtam az éjszaka, úgyhogy szeretek ilyen modoros közhelyeket és metaforákat mondani. Úgyhogy jöjjön a következő; nekem Simkó Kati olyan volt, mint az akváriumban a másik hal, a Woyzeck mellett, akinek viszont sikerül kiugrani az akváriumból egyszer csak. Aztán odakint meglepődik, hogy homok van és eldugítja a kopoltyúit - sajnos nem értek a természettudományokhoz - és aztán, mire visszakerül a vízbe a betömött kopoltyúkkal, addigra már megfullad, mert már egyszer kivetette ez a közeg, akkor ennyi. És ezt nagyon szépen meg tudta mutatni Simkó Kati, valóban kevés szöveggel. És Simkó Katinak mindig nagyon fontos a hanghordozása – persze minden színész azzal játszik, de ő -, az a színész, aki, valahogy, ha lehet ilyet mondani, egy picit jobban tudja. Ezekben a hangokban nagyon sok minden benne volt. Egészen más hangon olvasott fel a Bibliából, mint, ahogy Woyzeckhez szólt és megint más hangon szólt Simon Zolihoz. Ezekből nagyon jól össze tudott állni egy belső szenvedéstörténet, gyakorlatilag egy passió.

Balikó Tamás: Igen, egyetértek mindenben. A kevés verbalitás lehetőségén belül, megdöbbentő, váratlan módon szólalt meg, olyan hangszínen, olyan hangrezgéssel, olyan beszédmodorban, hanglejtésben, ami teljesen szuverénné és sajátossá tette a szerepépítkezést. Megindokolja oda-vissza a nonverbális részét a létezésnek. Gyönyörű és megrázó pillanatai voltak. Hogy az előadás mennyire foglalkozik az eredendő bűn analízisével, tehát, hogy, hogy kerül sor az elhálásra a szörnyeteg fizikummal, hogy mi imponál neki benne, hogy megy tönkre a családi gondoskodása. Csak a garasok gyűlnek a perselyben az akvárium mellett. Lehet ezen csámcsogni, hogy ki-mit választ, de az előadásban rettentő erős gesztusként jelent meg számomra a test. Attilát borotválják vagy Zoli egy félig letolt gatyába végig és a lány teste a rátapadt vízzel. A testiség borzasztó erős motívum, ami, kinek-kinek más, de egy ilyen közeli befogadói viszonyba - pici színházba, nézőként -, nagyon erős hatást tud gyakorolni az élő, létező test, hogy az a fajta szemérem, ami elválaszt bizonyos felismerésektől az itt megtámadtatik és nagyon sok mindent közöl. Nekem ez rettentően tetszett.

Kovács Bálint: Viszont itt egy megoldatlanságot, vagy hát most megoldatlanságnak hívom, de még csak pár óra telt el és lehet, hogyha ülnék rajta még két napot, akkor megoldanám. És ez nemcsak Simkó Kati, az egész előadás, talán már Büchner is, amikor végül mégis elmegy a tambur majorral, akkor jól emlékszem annyi van az előadásban, hogy úgyis minden mindegy – vagy valami ilyen hosszúságú félmondat. És ehhez nekem ez mind, ami megtámogatta, picit kevés volt. Értem, hogy miről van szó, de inkább azért értem, mert ismerem ezt a fajta archetípusát a drámairodalomnak és nem feltétlenül azért, mert annyira meg van mutatva az előadásban, hogy akkor itt mi változik meg. Ez nekem picit hiányosság volt.

Lévai Balázs: No, köszönöm szépen. Van-e esetleg nézői kérdés, hozzászólás? Szűcs Kati.

Szűcs Kati: Két apróságot szeretnék mondani, hogy iszonyúan nagy baj lett volna, hogyha ti élvezni tudjátok a tamburmajorhoz kötődő zenei világot. Hál’ istennek, hogy nem élveztétek. A másik, hogy a többi szereplő mondjuk a másik csaj minek? Viszonyok… Itt viszonyok jelennek meg mind, az, ami a például tamburmajor és a másik nő között történik, az nagyon erős visszajelzés, hogy milyen ez az ember. És ebben a viszonyban nagyon izgalmas, ahogy belelép a Marie és, ahogy először - feltehetően - az életében agresszív lesz, ugye amikor majdnem összeverekszik a másik nővel. És még egy dolog szerettem volna mondani Simkó Kati alakításáról; hogy gyönyörűséges a mozgása. Amit el tud azzal a tánccal mondani arról, ami a Marie-ban történik, ahogy megfogalmazza mozgással azt, hogy mi szabadul fel benne, hogy mit ér el ez a tamburmajor őbenne fizikailag vagy biológiailag, az valami egészen gyönyörűséges.

Lévai Balázs: Köszönjük szépen. Van-e valaki másnak esetleg kérdése?

Kovács Bálint: Nekem a rendezőhöz annyi, hogy a diszkós részben, a se nem a ’Lidi néni’, se nem a ’Most múlik pontosan’, hanem a dubstepes dolog, az micsoda pontosan?

Béres Attila: Az a drumm?

Kovács Bálint: Az az elektronikus zene.

Béres Attila: Ódor Kristóf barátom segített zenét szeretni, Kristóf mi a címe?

Ódor Kristóf: Hát az egy elég durva dolog. Az a címe, hogyExtreme terror’ és az előadó DJ Skinhead. 

Lévai Balázs: Milyen jól hangzik. Beszélő nevű előadó, mesélő cím…

Balikó Tamás: Kocsiban hallgatni

Ódor Kristóf: Ezt már régóta ismerem ezt a zenét valahonnan - nem hallgatok ilyet -, de Attila mondta, hogy valami nagyon durvát szeretne és ajánlottam neki DJ Skinhead egyik számát. Így. Ez ez.

Lévai Balázs: Köszönjük a beszélgetést, ami mindenképp a Miskolci Nemzeti Színháznak amúgy is rendkívül nagy fegyverténye, hogy két előadással is eljutott ide. Nézőként, azt hagy tegyem hozzá, hogy az a néhány szereplő - aki mind a kettőben játszott -, megnézni valakit angol lakájként, másnap Andresként, egyik nap patikusként, másik nap őrült kapitányként… Szóval ehhez mindenképp gratulálni tudok.

Galéria

Ajánló