fotó
galéria

Tekintse meg a képeket!

Napi programok:

Szakmai beszélgetések 2014

Válasszon programjaink közül:

2014. 06. 13. P | 12:15

Palatinus Hotel

Szakmai beszélgetés


Csiky Gergely Színház, Kaposvár – Pécsi Nemzeti Színház (Székely Csaba: Bányavakság)
felkért hozzászóló: Nánay István

a beszélgetést vezeti: Lévai Balázs

Lévai Balázs: A mai megbeszélésen a második előadás, amit kivesézünk a kaposváriak és a pécsiek közös produkciója, Székely Csaba Bányavaksága. Nézzük meg a nézői véleményeket.

nézői véleményekről szóló videóbejátszás

Lévai Balázs: Beszélgetésben résztvevőket hagy mutassam be, bár szerintem mindenki ismeri őket: Szűcs Katalin színikritikus, Nánay István kritikus, Bérczes László, az előadás rendezője. Szerintem az egyetlen rendező vagy, aki tavaly is bejutott az előadásával, kicsit büszkélkedjünk. A POSzT szempontjából is nagyon érdekes színdarabról beszélünk. Székely Csaba Bánya-trilógiájának a középső darabja a Bányavakság. Súlyosan kötődik a POSzT történetéhez, először felolvasószínházban itt olvasták fel, tavaly már a marosvásárhelyiek előadásában bejutott ugyanez a színdarab, nyilván az ő adaptációjukban, színpadra állításukban. Ilyen értelemben van akár összehasonlítási alap is. Semmiképp sem akarom javasolni, csak jelzem, hogy szerintem kortárs színdarab, pláne ilyen friss darab esetében ritka az ilyen pályafutás, és akkor nem beszéltünk még a többi színpadra állításról, például Csizmadia Tibor rendezéséről. Milyennek láttátok ti a kaposvári-pécsi koprodukciót?

Nánay István: Bérczes előadást láttam. Ami nem jelenti azt, hogy nem volt benne Székely Csaba, hanem azt hogy nagyon erős a Bérczes jegy ezen az előadáson. Sokfelől közelítve jutott el ehhez az előadáshoz, mert ebben benne van az ő Nyugati világbajnoka, a Csehovja, Háy Jánosa, az összes előzménye, amit az elmúlt időszakban csinált. Nagyon-nagyon rá lehet ismerni ebben az előadásban arra, hogy ez egy Bérczes előadás. Mi az, ami bennem Bérczes előadást idéz? Egyfelől a szeretet. Mindegyik figuráját rendkívüli empátiával és nagyon-nagy szeretettel ábrázolja. Ez a szeretet egyszerre nekem jó meg rossz oldalát is mutatja. Hálásabb azt mondani, hogy melyik a rosszabb. Ebben a nagy szeretetben igazából bizonyos konfliktusok, összecsapások gyengülnek, majd fogok rá példákat mondani. A megértés viszont nagyon erős. Nem csak a megértés, tehát hogy mindegyik szereplővel együtt van, hanem a szeretetnek ez az igazi, legszebb megnyilvánulása az a befejezés, amit a nézői véleményben is hangsúlyoztak. Az a gesztus, ahogy távozik a főszereplője. Az az eldöntetlen gesztus, aminél nem lehet tudni, hogy hova fog elmenni. Hogy az életből, a faluból megy el, a túlvilágba, börtönbe megy, tehát nagyon sok mindent nyitva hagy. De ahogy a Szula kimegy - és ha lehet én inkább a színészekről szeretnék beszélni az elkövetkezőkben és nem az értelmezésről, a drámáról. Tehát ahogy a Szula kimegy, az egy olyan gyönyörűségesen szép gesztus, amiben nagyon-nagyon benne van a Bérczes Laci. És ha ehhez még hozzátesszük, hogy honnan indult, az első pillanat, amikor ott fekszik hanyatt ebben a teljesen nem realista és nem normális helyzetben, onnan jut el ehhez a ponthoz. Hogy ebben mennyire következetes vagy hol vannak ebben buktatók, ezt majd később inkább.

Szűcs Katalin: Csatlakozni tudok Pistához. Ezen én is gondolkodtam tegnap, hogy mennyire Bérczes előadás, és magam is úgy érzem, hogy az. De nekem pont kakukktojásként például A Gézagyerek jutott eszembe, amiben sokkal több a humor, nem sötétült el úgy a világa az előadásnak, mint ennek az ősbemutatóhoz képest. Ez érdekes dolog, hogy amikor az ember már látott főleg egy kortárs darab ősbemutatóját, és főleg ha jó volt, az valamilyen szinte etalon, és ahhoz képest nagyon nehéz attól szabadulni. Én most nagyon örültem, hogy még egyszer láttam az előadást – ez ügyben lenne egy kérdésem is a Lacihoz, hogy változást észleltem vagy csak látni szerettem volna és azt láttam. Úgy fogalmaznék inkább, bár igaz, amit az István mondott, hogy a szeretet nagyon fontos ebben az előadásban. Én picit érzelmesnek érzem ahhoz képest, ami számomra a darab. Keményebbnek, kíméletlenebbnek, kegyetlenebbnek érzem a humora által magát a darabot. Mivel ebben az előadásban picit háttérbe szorul a humor, ettől érzelmesebb, líraibb az egész. A tárgyi világban, a díszletben is megjelenik ez a fajta érzelmesebb gondolkodás életről, halálról. Az egészet olyan kontextusba helyezi a bölcsővel, ezekkel az elrajzolt, kidőlt falakkal, ami ezt a humort nem úgy működteti, mint a marosvásárhelyi előadás, amit tavaly láttunk. Nem olyan értelemben kell összehasonlítani, hogy melyik volt jobb, mert más mind a kettő. Azon érdemes gondolkodni, hogy mitől vagy hogyan működik az egyik vagy másik. A színészeket nagyon fontosnak tartom minden előadásban természetesen, de itt számomra azért különösen fontos ez az előadás, mert hihetetlenül erősnek tartom a Szula László alakítását, mint polgármester. Ez nyilván a rendezői értelmezés kapcsán olyan, amilyen, de úgy érzem ő tökéletesen valósítja meg. Annyi esendőség, szerencsétlenség is van benne, nem gengszter, nem az a fajta politikai gengszter, akiket látunk magunk körül. Borzasztó esendő, ahogy a karja, a válla abból az atlétatrikóból előregörnyed. Ahogy elhangzott az előbb, hogy Székely Gábor mondta mindig, hogy a színész teste játszik. Hát itt úgy játszik a Szula teste, annyira jelentés gazdag az egész lénye, hogy megrendítő. Megrendítően szép alakítás, ugyanakkor ami iszonyatosan nehéz lehetett ebben az előadásban az a román rendőr megfogalmazása azután, hogy tavaly itt Bányai Kelemen Barna minden dicsőséget learatott és tényleg elementáris erejű volt. És ezután egy érvényes román rendőrt megcsinálni, ráadásul magyarországi színészként, - mert azért másképp ismeri a Barna azt a közeget, mint a Feri- sikerült. Nagyon boldog voltam, és azt éreztem, hogy visszaigazolta a közönség, hogy ez egy nagyon-nagyon erős alakítás, és érvényes és egyenrangú. Nyilván nem az összehasonlítás a lényeg, csak az, hogy nagyszerűen tud működni ez az alakítás is.

Lévai Balázs: Feri, a filmbejátszást láttad a legelején?

Köles Ferenc: Nem, lemaradtam.

Lévai Balázs: Akkor idézem neked, az egyik néző azt a szót használta, kiemelve a rendőr figuráját, hogy remekmű.

Urbán Tibor: Csak annyit tennék hozzá, hogy minden olyan darabbal, ami kicsit is jó, előfordul, hogy eljátsszák először, másodszor és esetleg harmadszor is. Valószínűleg ez így szokott lenni. Először bemutatják, aztán megcsinálják mások is.

Lévai Balázs: Nekem is az volt az érzésem, abszolút nem az összehasonlítás felé menve, hanem a Székely Csaba felől közelítve, hogy Laci te rendezőként mintha azt mondanád, hogy az erősítőn van egy humor feliratú gomb, és najó, ezt most letekerjük kicsit. Határozottan ezt a fajta gesztust éreztem. Gondolkoztam, hogy ebben az van-e benne, hogy „értem a humort, csak nem szeretem” típusú reakció, vagy hogy „emberek, itt valamit eltakar ez a humor”. Mennyire volt tudatos rendezői döntés?

Bérczes László: Nem. Az okozza a nehézséget, hogy négyünk közül egyedül én nem láttam a vásárhelyiek előadását, és nem is akartam látni. Sok jót hallottam felőle, de akkor már tudtam, hogy ezt fogom vagy szeretném csinálni. Azt veszem ki a szavaitokból, hogy annak valamilyen elementáris humora kellett, hogy legyen, és ez nem rossz, hanem jó értelemben meghatározta az előadást. Én nem törekedtem arra, mi nem törekedtünk arra, hogy ebben ne legyen humor, sőt, törekedtünk arra, hogy legyen. Csak még sokféle egyéb törekvésünk volt, amiben ez egy fontos elem volt. Most, hogy mivel magyarázzuk, hogy Bérczes vagy szeretet, azt nagyon szerettem volna, ha sokat nevetnek, és tulajdonképpen a megfelelő mértékben nevettek is rajta. Ilyen célom soha nincsen, hogy ez egy nevetős vagy nem nevetős előadás legyen. Én a hideg-meleget szeretném részben váltogatni, részben ha mód van rá és olyan szerencsés pillanat van, akkor egyszerre a kettőt felmutatni. Például amikor Izabella végleg elmegy és az apja kapaszkodik belé, a szöveg meglehetősen szentimentális, amit a Szula mond. kínlódtunk, hogy hogyan lehetne ellenpontozni. Az egyik, amire gondoltunk, hogy közben utoljára látja a lány az apját, bizonyára ez őt is megrázza. A cigaretta jó, hogy ott van nála, és még a maci beépítése. Ezen biztos nem lehet nagyon röhögni, de szándék szerint lehet kicsit sírni is, meg kicsit tényleg röhejes az egész, hogy az a szerencsétlen nyilván az Izabella gyerekkori macija, vagy ki tudja, hogy a bölcsőben száz éve van ott az a maci, és mikor szólat meg utoljára. Annyit ahhoz, hogy nem láttam, és Kati megemlített A Gézagyereket. Amikor én láttam a debreceniek A Gézagyerek előadását, ami nagyszerű volt Pinczés Pista rendezésében, nagyon szerettem azt a darabot. És szerettem volna megcsinálni, de legalább tíz év telt el, hogy attól meg tudjak szabadulni. Ez a veszély fenyegetett engem tavaly, most már aztán nagyon szeretném megnézni a vásárhelyi előadást, ha még van. Ezért nekem kimaradtak Székely Csaba előadások.

Lévai Balázs: Valószínűleg ezért érezzük, és ezt citáljuk, hogy az sokkal harsányabb színekkel dolgozott.

Bérczes László: Én ilyen molyolós vagyok. Van az előadásban, amiben meg is egyeztünk, hogy nem tudom hányszor fogjuk játszani, de tegyük fel látja nem tudom hány száz néző, egy sem lesz, aki észreveszi, de attól az még legyen. Nagyon sok pici dolgot csempésztünk bele, aztán lehet, hogy valaki észreveszi azt a zoknit. Ilyen apróságok. Ez nem az, hogy ez a jobb vagy az a jobb, belőlem ez következik, a molyolás, a pici, finom dolgok. Például az Urbán Tibi féle pasas, nehéz megszeretni ezt az Izsákot. Én szeretném valahogy érteni. És nem a fasiszta fenyegetettséget akarom hangsúlyozni, mert az ott van a szövegben, hanem azt a szerencsétlen balfaszt, hogy mi az isten viszi őt, mit akar, miért csinálja ezt. És azt gondolom, hogy az esetek nagy részében - és nem a menő politikusokról beszélek, hanem akik lentebb vagyunk-, általában kicsi személyes sérelmeink azok, amik ide-oda, szélsőségek felé löknek. Ez nem azt jelenti, hogy el kell fogadni, de ha egy előadást csinálunk azért érteni kell. Tehát az Izsákot nem fogadjuk el, de értjük. És nem arra törekszem, hogy egy nagy Magyarország legyen a pólóján, hanem egy Popeye. Mert ez egy munkanélküli, szerencsétlen sorsú faluban egy szomszéd, aki valamit még akar.

Lévai Balázs: Én arra próbáltam kilyukadni, és ez a lehető legrosszabb riporteri magatartás, amikor az embernek a fejében van valami, hogy te mit fogsz válaszolni.

Bérczes László: Nem ezt kellett volna mondanom?

Lévai Balázs: Nem, ezt marhára elszúrtad. Az lett volna a helyes Bérczes válasz, hogy engem az emberi sorsok érdekeltek. Mert én e felől néztem, ez nyilván rólam árulkodik. 

Bérczes László: Mondok egy tényt. Amit megemlítettél, és még egyszer ékeskedjünk, hogy tavaly is itt voltam a POSzT-on a Vaknyugat című előadással, amit Martin McDonagh írt. Székely Csaba büszkén vállalja, hogy egyik mintája Martin McDonagh. Azt is mondja, hogy a másik a Cseresznyéskert. Én ezt a kettőt egyformán fontosnak gondoltam. Ami nekem kiindulópont volt, hogy mi az, ami itt elveszik. És amikor a Szula, a polgármester beszél arról, hogy de itt nőttünk fel, te is, én is, az apánk is, akkor megpróbáltam elképzelni, hogy az legalább egy száz éves ház, de lehet régebbi, ami egy valahai érték. Mint a cseresznyéskert, ami már nem érték, de valaha az volt. Ha az veszik el, akkor a humor már biztos kevesebb lesz, és akkor ezekbe a véletlenek behoznak bölcsőt, bölcső asztalt. Cziegler Balázs az én megelégedésemre komolyan vette ezt a feladatot. A Cseresznyéskertből szinte szó szerinti idézetek vannak. Izsákunk az egyfajta sokkal szerencsétlenebb Lopahin ebben a történetben, vagy a végén Ince szövege nem szó szerint, de Firsz szövegét idézi meg a Cseresznyéskert végén. Ezek biztos befolyásoltak abban, hogy ez a humor kisebb legyen.

Szűcs Katalin: Érdekes volt a Csaba önvallomása arról, hogy ez a Csehov hatás hogy lett. Nyilván amúgy is szereti és nagy hatással volt rá, de konkrétan a Bányavirág kapcsán elmondta, hogy az volt a workshop feladat, hogy Csehovot kell írni. Lehet, hogy ilyen egyszerű a magyarázat, amiből aztán lesz egy csehovi előadás.

Bérczes László: Én nagyon hálás voltam ezért a házi feladatáért, lehet, hogy e nélkül eszébe nem jutott volna Csehovot belopni, így muszáj volt neki.

Szűcs Katalin: Itt a Laci szóba hozta az előadás végét és én egy korábbi beszélgetésen ezt nehezményeztem, hogy azt éreztem, hogy kétszer volt vége az előadásnak, amikor először láttam. Egyszer, amikor a színpad szélén állva azt mondja a Szula, hogy „elfáradtam”, és gyönyörűen áll, és nekem ott vége volt. Utána elindult kifelé, megemelkedett a hátsó fal, én úgy éreztem, hogy ez olyan magyarázata annak a szép pillanatnak, ami kioltja a végét. Most úgy láttam, hogy nem állt annyira bele ebbe „a fáradt vagyok”-ba, mintha folyamatosabban indult volna el. Lehet, hogy csak megszoktam ezt a megoldást és megadtam magam. Most nem éreztem ilyen szétszakadtnak, nem éreztem, hogy kétszer van vége. Ott hozzányúltál vagy csak én szoktam meg?

Bérczes László: Ez Szula. Az, hogy hogy sikerül az a hétköznapiság, hogy meglát valamit a padlón, szöszt, kenyérmorzsát. Lehet, hogy amit te láttál ott ez kimaradt. Nagyon pici dolgokon múlik minden, a lényeg. Lehet, hogy igazad volt akkor, hogy beleállt, nem emlékszem, megtörténhet. Nagyon finom, pici dolgok ezek.

Lévai Balázs: Csehovot említettétek, Székely Csaba is őt említette, akire nagyon jellemző egy nagyon finom, rétegzett kapcsolati háló. Ti hogy láttátok ezeknek a szereplőknek ebben az előadásban az egymáshoz való viszonyát, milyen kapcsolatrendszerek, mögöttes történetek rajzolódtak ki? Akár a testvérek, akár bárki más között.

Bérczes László: Igazából azt kezdtem el, hogy tavaly a Vaknyugattal voltunk itt, tavalyelőtt nem voltunk itt, noha megérdemeltük volna, a Cseresznyéskerttel. Logikus volt, hogyha valaki ezeknek az ötvözetét megírja, akkor számomra ez következik. És akkor ez nem Írország és Harkov, hanem egy nagyon közeli hely.

Urbán Tibor: Magyarország.

Lévai Balázs: Szóval a szereplők kapcsolatainak rétegzettségét hogy láttátok? Ha nem akarok erről beszélni bármi másról is nyugodtan, ez egy ilyen á la carte típusú beszélgetés.

Nánay István: Ez a kapcsolat számomra nagyon erősen összefügg a humorral vagy nem humorral. Azon gondolkodtam, amit a Laci példának mondott. Nagyon az elején van az a jelenet, amiben elmondja Szula, hogy mi mindent jelenthet az a bizonyos ház. Elég hosszan úgy látjuk Iringót, mint aki csak izélgeti, noszogatja a bátyját, semmivel nem elégedett. Ebbe a beszélgetésbe is állandóan beleszól: „ezt már hallottam, igen, ötvenedszer elmondtad az éjszakába”. Hogyha megnézzük, hogy jutottunk el eddig a pontig, akkor ebből a kapcsolatból a humor gyakorlatilag hiányzik. Ez a szöveg, ami elhangzik attól, hogy már tudjuk, hogy nagyon sokszor elmondta, volt rá utalás jelzi, hogy ez visszatérő szövege az Incének. Óhatatlanul ez úgy van megírva, fokozva, hogy humoros legyen. Még egy állatot, még egy állatot. 

Bérczes László: Nevettek is.

Nánay István: Nagyon mérsékelten nevettek ahhoz képest, amilyen poén itt van. Ez akkor tud igazán működni a Székely Csaba dramaturgiája, szövegkezelése alapján, ha egy ponton egyszer csak fogja magát és átbillen. Azt érzem, hogy ezekben a kapcsolatokban, mindegyikben, amik gyönyörűek, finomak, ez az átbillenés, a humoros részük nem történik meg. Ezt az Izsáknál a legnehezebb megcsinálni, akivel valóban nem szívesen akar ez ember együtt mutatkozni. Másik jellegzetesség, hogy valaki befejez egy mondatot, a másik ugyanazzal a mondatrésszel, mondattal folytatja. De természetesen attól, hogy ezt ő mondja, az ő szemszögéből ez nem ugyanazt jelenti, ez ad egy feszültséget. Ez benne van ebben az előadásban is, nem erőszakoljátok meg a szöveget, csak éppen kevésbé a humoros részére mentek rá, hangsúlyosabb a szereplők lélektani hitelessége, mint a nyersebb direktebb odarakása a komikumnak. Ha azt mondod hideg-meleg, nekem akkor nagyon ritkán van hideg és nagyon sokszor van meleg, forró, közép meleg, a langyost nem mondom. Mondok szintén az elejéről egy gondomat, ami az egész előadásra jellemző. Látok egy teret, ami az első pillanatban nagyon beszédes, nagyon sok mindent elmond a szétdőlő falakról, a feltámasztott kredencről, a berendezési tárgyakról. Egyszerre nagyon stilizált és egy törekvés arra, hogy hiteles dolgok legyenek benne. És a kazettás mennyezet. Borzalmasan lényeges dolog a kazettás mennyezet, ami szét van esve, alig van már valami, ami egyszerre megad egy szakralitást a térnek és az előadásnak is. Előlegezi a befejezést. Ez egy szépen megcsinált dolog. Azt mondom szétment a világ, összedőlt a dolog, rögtön lefordítom a magam hülye értelmező módján. És kapok egy olyan képet, hogy fekszik az Ince. Ebből azt várom, hogy egy nagyon groteszk, furcsa dolog fog következni. És ehhez képest nem ez következik. Hanem egy nagyon halk a megszólalás. Én élőben itt láttam, és DVD-n láttam, és ez így jó volt, mert ahova kaptam jegyet onnan csak körvonalakt láttam a színészekből, viszont a DVD miatt emlékszem az arcokra is. A DVD-n és itt is azt tapasztaltam, hogy rendkívül lentről indultok. Abból, hogy nyáron van, szinte alig lehet valamit hallani. Van egy nagyon erős, a stilizálás és a groteszk felé induló kép, és van egy nagyon realista megszólalás. Azt lehet mondani, hogy ez nagyon jellemző az egész előadásra. Egyre inkább kirajzolódik, hogy milyen gyönyörű a testvérek közötti kapcsolat. Ezt eddig egyik előadásban sem tapasztaltam, hogy ez ennyire középpontban van. Nagyon hálás dolog a rendőr figurája. Hálás, de nagyon nehéz, mert alig vagy félig van megírva, és hál1 istennek ebben az előadásban nem annyira egysíkú az Izsáknak a figurája. És talán a legnehezebb az Izabella figurája, hiszen annak nagyon kicsi a háttere. De nagyon szépen van megcsinálva ez a kapcsolat. Én Nyári Szilviát nem is tudom, hogy ennyire nagy drámai szerepben láttam-e. Az ő zártsága, titka, szárazsága, ugyanakkor a mosolyai, ahogy rá tud nézni a Florinra, szemben azzal, ahogy ránézett, nem egyféleképpen a testvérére, azokban a nézésekben kirajzolódik egy kapcsolatrendszer. Az is nagyon szépen meg van csinálva, hogy kevésbé fejezi ki Ince az érzelmeit a testvérével szemben. Az egy gyönyörűséges pillanat, a kávéivás utáni bocsánatkérés. Nekem a színházban ezek a gyönyörűek, amikor az Ince a kalapjával a morzsát, vagy nem létező morzsát arrébb piszkálja. Ezzel megvan a kapcsolat, hogy mi van közöttük. A többi kapcsolatról majd később.

Szűcs Katalin: Számomra nagyon hangsúlyos lett ebben az előadásban az a felsorolás, hogy a szomszédok közül mindenki elment, meghalt vagy öngyilkos lett. És ahogy sorolják a szereplőket abból nagyon érdekesen megképződött a falu, ami szinte poén egyébként, vagy poénként hallottam eddig ezt a mondatot. A Kompótos Illéstől kezdve, és ha az ember ismeri a többi darabot szinte ismerősei ezek az alakok. Egy nagyon érdekes viszonyrendszer született, úgy tudott elhangzani ez a mondat az előadásban, hogy azért nagyon hálás voltam, hogy azt a közeget egyből meg tudta idézni, amiben otthonosan is érzi magát az ember az előzetes ismeretei alapján. Nem is a kapcsolatrendszerhez, mert azt a Pista részletesen elmondta, hanem a térrel kapcsolatban voltak kérdéseim, fenntartásaim, meg bizonyos részben vannak is. Egyrészt én magam is azt éreztem, hogy sok mindet elmond ez a díszlet előre, amiben utána nem úgy szólalnak meg, és ebben igaza van a Pistának, ahogy várnánk. De nagyon sok mindent elmond az olvasatról, arról, hogy hogyan értelmeződik ez a világ. Nekem ez egy picit fáj. Ami még furcsa, és nehezen tudom értelmezni ez a nagyon magasan lévő mennyezet. Gigantikusnak érzem azt a kidőlt-bedőlt teret, ami közben a világot jelentve iszonyatosan szűkös. Olyan fajta disszonanciát érzek, ami lehet, hogy tevékeny, ezen még gondolkodni kell. Egyelőre úgy éreztem, lehet, hogy ez a hatás célja, hogy elvesznek ezek az emberek. De gigantikusnak érzem, teátrálisnak ahhoz képest, ami benne történik. Azt figyeltem, hogy ez a bölcső és koporsó metafora, amit kiadnak a dőlésszögek, ez zavart. Amikor először láttam az előadást azt éreztem, hogy szinte véletlenszerűen lepleződik le a bölcső. Most úgy láttam, de lehet, hogy csak így sikerült, hogy úgy került le az a terítő, hogy ennek most le kell kerülni, le kell lepleződni. Nem tudtam, miért veszik le a terítőt, talán valami rendcsinálás, de ez éppen nem azt szolgálja, és aztán miért kerül le az asztallap?

Lévai Balázs: Az nem az, amikor elővesznek egy üveg pálinkát? Ja, kávé kiömlik.

Szűcs Katalin: De hogy a terítő után az asztallap miért kerül le…

Nánay István: Azzal viszik hátra a pálinkát. Ezeket nehéz első látásra megtalálni mi miért van, de én bízom a rendezőkben, hogy ez azért ki van szasszerolva. Ha már magamhoz ragadtam a szót arról szeretnék beszélni, hogy azt mondtam, nem szívesen találkoznék, lennék együtt ezzel az Izsákkal az erőszakossága, a hőbörgése és sok mindene miatt. De ebben az előadásban van egy nagyon nyilvánvaló gesztus, amivel a dolgot relativizálják. Az, hogy egy két méteres nő van odaállítva emellé a pukkancs mellé.

Urbán Tibor: Így jó, a pukkancs maradhat.

Nánay István: Tehát ő egy ilyen kis bomba, aki szívesen kavar, vagy szívesen kavarna az Izabellával.

Urbán Tibor: Bárkivel szívesen kavarna, nem feltétlenül a két méteresre megy.

Nánay István: A másik, amivel ezt az embert valamilyen formában elfogadhatóvá teszi, hogy a Florin átveri az Álmos gyerek üggyel. Ez a Florin, akár tetszik akár nem, mégis csak a központi figura. Amikor Kisvárdán írtam a vásárhelyiek előadásáról valami olyasmit mondtam Florinról, hogy az a dupla csavarja a darabnak, hogy akár tetszik akár nem ő a legszimpatikusabb figura. És nem csak azért, mert őt ölik meg a végén. Az, ahogy viselkedik, ahogy fellép, ahogy átlátja, ahogy átver olyan fölényes bájjal teszi. Ezt tudom mondani a Feriről is. Imádom a pulóverét. Az elképesztő az a pulóver. Ez a pulóver a Székely Csabánál visszatérő. Elbűvölve néztem. Néhány pillanatában viszont nagyon nem tudtam vele mit kezdeni. De ez nem színészi, hanem rendezői kérdés. Rendezői kérdés az például, amikor a sötét után, amikor idő eltelik, és indul a nagy mulatozás, az elképesztően magasan indul. Olyan magasan indul, hogy maga a szellemi crescendo, a licitálásnak a jelenete a duhajkodásban marad benne. Megmarad duhajnak. Az az, ami ott működik, az egymást basztatás hátrébb szorul. Ez megint összefügg azzal, hogy vagyunk a humorral. Az eleje olyan ennek a jelenetnek, hogy egymást ott csak a részegségben izélgetik. Majd utána egyre komolyabb, véresebb lesz a dolog. Itt a véres a Tibinek a beleszólása, az 1600, az olyan, mint a penge. Csak odáig nem megy fel, mert már helyből ott rezeg. Nem ívet látok, hanem beugrik és ott marad. Ez az én gondom.

Köles Ferenc: Nyilván majd a Laci is fog reagálni, és elmondja a maga véleményét, én csak azt akarom mondani, hogy mielőtt azt hinné bárki, hogy ez fura, humortalan, száraz másfél óra volt, azért nem. Se az a három etapban próbált próbaidőszak, se a munka, se az, hogy mi a humor ellen megyünk, ez nyilván nem igaz. Pont azt próbáltuk megkeresni, és nekem ezért édes vagy esetenként molyolós az előadás, mert amit a Laci keresett mindenkiben, hogy mindenkinek igaza van, ha akarom senkinek nincs igaza, lehúzni ezeket az embereket olyan gyarló, egyszerű módra, ami az életben is megtörténhet. Ez igaz a részeg jelentre is, ha voltunk már részegek. Én lehet, hogy még mindig az vagyok, hogy ennek nyilván vannak hullámai, az, hogy ezt hogyan helyezzük vagy hangsúlyozzuk ebben az egészben… Tegnap délután a fáradtság, vagy bármire fogható, de a Lacival ilyen szempontból, - és azért voltnagyon-nagyon pontos és édes ez a munka-, ezeket mind kimértük. Az utolsó pillanatig számon kérte hogy feszülünk egymásnak, hogyan dobáljuk ezt a ki kezdte - miért kezdte dolgot. Sokat emlegetitek a marosvásárhelyi előadást, ami etalon, és már nem tudjuk megkerülni, klasszik a cucc. De a fura az, hogy Lacival ellentétben én azt megnéztem. És amit itt most keresgettek, hangolgattok, hogy hogy van lecsavarva a nevetés, és hogy van felcsavarva az applause, ezt nem értettem, mert akkor mi már a Lacival olvastuk a darabot, és volt egy heveny hetünk, amikor elkezdtük elemezni és beszélgettünk róla. És akkor elindult a Laci féle molyolás azon, hogy ki kicsoda ebben az egészben. Mennyire szélső, mennyire román, mennyire magyar, mennyire polgármester, hány lelkes a falu. Olyanokról beszéltünk, hogy akkor hányba volt az, ha Csautól kapta vissza a földet. Interneten, Wikipédián kutattunk, hogy hány éves lehet. Letöltöttük a copfos japán izét, A sógunt, hogy ki akasztotta fel a fácánt. Utánajártunk, onnantól nem volt kérdés, vagy ha volt háháhá, te húztad a rövidebbet, nem készültél. Olyan szinten ki van találva a cucc, hogy innentől kezdve ez csak ilyen POSzT-os cidri lehet, hogy valami nem úgy működik, ahogy működött 20 előadásban a cucc. Játszottuk közel tízet-tízet itt és ott, és halleluja a koprodukciónak. Erről is akartam kicsit beszélni. A két társulat közötti társulatiság, ahogy összeértünk, ahogy megkedveltük egymást, ahogy elkezdtünk dolgozni, ahogy újabb impulzusok jönnek, az utazás meg az éjszakázás ellenében. Nagyon jó dolgokat szült ez az egész.

Urbán Tibor: A Kaposváron eltöltött éjszakák.

Köles Ferenc: Borzalmas, de a munka visszaigazol és meghálál mindent. A lényeg az az, hogy tényleg nagyon ki volt találva az utolsó kiabálásig, az itt menjél feljebb, itt gyere lejjebb, vigyázz, hogy a zokni ne kerüljön oda, tehát tényleg az utolsó percig. Ha ez ingadozik, akkor én inkább egy ilyen fura POSzT-os, a szakma nézi izgalomnak tudom be. Mert egyébként csak azt tudom mondani, hogy baromira kitalált meló volt. Pont az volt benne a legizgibb, hogy nézzük már azt –és nem akarom lebecsülni a vásárhelyi cuccot, hogy ahhoz képest, hogy az nekem már-már Szeszélyes évszakok volt, ahogy bejön sapkába és elesik és hú, de jót röhögtem-, ahhoz képest megtalálni ennek az igazságát csehovostúl, mcdonagh-estül, az mind a Laci és utána a csapat és a Móni és a többi érdeme. Ez biztos, hogy ki volt dolgozva, meg volt csinálva, ha ez megbicsaklik néha az biztos az a félsz, az a cidri, hogy most azért mások nézik, mint egyébként. 

Urbán Tibor: Csak egy dolgot szeretnék. Mi Fedóval a februári bemutató után cseppentünk bele, ami nyilván úgy van megírva, hogy poénról poénra haladunk. Ha van egy poén és van egy tízmondatos dialógus, akkor azt nyilvánvalóan úgy kell felépíteni, hogy a végén megszülessen a poén. Ha azt látjuk ebben a darabban, hogy valaki négyszer elmondja a Szécsi helyett, hogy Szexi, akkor valami nyilván történni fog. A szexiző ember találkozni fog magával a Szexivel, és akkor majd mindenki nagyon röhög. Ezt nem tudtuk megúszni, mert így van írva.

Köles Ferenc: Ezt nem is akartuk.

Urbán Tibor: Ha egy dialóg poénra van építve, azt nem lehet másképp játszani.

Lévai Balázs: Nagyon jó volt, mert csodálatosan igazat adtál nekem. Hogy sokkal harsányabb a marosvásárhelyi. Amiről itt beszéltünk az ehhez viszonyított. Nyilván senki nem sírva nézte végig ezt az előadást, és kaparta a székét a fájdalomtól. Sokkal intellektuálisabb, ezek a sorsok és történetek erősödtek fel, és ezen kívül nagyon jókat röhögtünk.

Szűcs Katalin: Azért, mert azt gondolom, óhatatlanul más a kérdésfelvetés az előadással, mint a vásárhelyié. Ott, ahol együtt él a román a magyarral, és a két magyar hogyan feszül egymásnak, majd hogyan válik egymás fegyvertársává a románnal szemben, az itt másképp jelenik meg, ha úgy tetszik gyengébb, nem minőségét tekintve, hanem fontosságában. Ennek a két embernek a kapcsolata itt nem politikai egymásnak feszülés, hanem nagyon szánalmas egzisztenciális küzdelem. Incének a túlélést jelentené a polgármesteri szék, az Izsáknak meg térfoglalást. És közben van egy meghittsége ennek az ellenségeskedésnek. Az egész falu, mindenki ugyanazt a nyomorúságot éli, van egy összetartozás, és ezért a végén nem azzal a félelmetes, drasztikus erővel fognak össze, és lehet ezért sem működik olyan drasztikus erővel ez a licitálás, hogy ki tehet miről. Azt éreztem ennek az előadásnak ez nem központi kérdése, szemben a vásárhelyivel, ami gondolatilag erősen erre ment.

Lévai Balázs: Pár percünk maradt, van-e valakinek kérdése, hozzászólása. Akkor még Császár Angélát megkérdezem, mint válogatót. Védje a mundér becsületét vagy dicsérje…

Császár Angéla: Én védem a mundér becsületét, nekem nagyon tetszett ez az előadás, és különösen azért tetszett, mert molyoltatok rajta. Azért, mert a kapcsolatok annyira világosak, tiszták és szeretnivalók voltak, ugyanakkor mulatságosak és tragikusak is. Emiatt volt az, hogy ezt az előadást mindenképpen meg kell mutatni, a nevettetésen és a Székely Csaba féle humoron és tragédián túl valami sokkal emberibbet mutatott ez az előadás és ezért került be. Én gratulálok mindenkinek. Nyári Szilvit ilyen jónak, ilyen szépnek, ilyen szeretnivalónak és csodásnak nem láttam még soha.

Lévai Balázs: Van-e más? Mindenkire ráparancsoltam, hogy kevés idő van, és úgy látszik ez dermesztően hatott.

Hozzászóló: Csak azt osztanám meg itt mindenkivel, amit előbb beszéltünk a barátnőmmel, hogy előtte, mielőtt elkezdődött tervezgettük, hogy a marosvásárhelyit is meg kellene nézni. Én láttam elég humort benne, és ha ez nem elég humoros, akkor nem vagyok igazából kíváncsi a másikra. Amit írtak az elején az összefoglalóban, hogy a tragikum és a humor határa. Ez nekem nem fájt. Pont a fájdalmat még hiányoltam belőle jobban, ezen többet nevettem és nem sírtam, pedig sírós vagyok. Ez nagyon humoros volt és nagyon tetszett.

Köles Ferenc: Meg sem éri a vonatjegyet.

Lévai Balázs: Van fapados is.

Szűcs Katalin: Csak azt szeretném mondani, hogy a markánsabb humor épp a fájdalom érzést erősíti, mert olyan rettenet, amin röhögünk. Lehet azért az keményebb.

Hozzászóló: Igen, lehet, mégis megnézem.

Szűcs Katalin: Nem akarlak rábeszélni.

Köles Ferenc: Úgy éreztem, de lehet, hogy csak azért mert már rávakultam, volt egy hetünk, amikor elemeztünk, hogy –fáj kimondani-, azt annyira olcsónak, egyszerűnek, dobottnak, játszinak, túl viccesnek éreztem. Barnát semmiképp nem kerülöm meg, ő az origo, az alfa és omega, ő hibátlan volt. De amit mellédobtak, mellédobott a gép vagy rendezés például Izsáknak… Elemezhetetlen, nem is értettem mit beszél, ott Izsák nem volt, Izabella nem volt. Ezt most felveszik, nem? Akkor töröld ki, húzd ki, vagy nem tudom.

Nánay István: Ezt tekintsük úgy, hogy én mondtam.

Köles Ferenc: Rendben, ezt a Pista, Pista bá’ mondta. Engem az lökött előre végig a munkában, amikor molyolgattunk feszt, hogy Jézus Mária, csináljuk meg a pandanját, de nem direkte, hogy lehalkítjuk, és csavard le a hangerőt és a tapsot nem akarom hallani meg a röhögést. Mert vicceltünk ezzel, hogy huhuhú, Tibi itt állj meg, mert itt nagy röhögés lesz, menjél tovább, álljál arrébb, én jövök… Ezzel annyit játszottunk, hogy ki az ember, hol az ember, kinek van igaza, senkinek nincs igaza, hogy ahhoz képest a humor felerősíti a bánatot, azt én nem tudom. Az, hogy látjuk, hogy mi van, és azon kínunkban röhögünk vagy nem, szerintem inkább ott az egy.

Szűcs Katalin: Nem az összehasonlítás volt a célom, hanem a különböző hatásmechanizmus bemutatása, mert ott a rettenet szerintem egészen másképp működik, mint ebben az előadásban.

Köles Ferenc: Nekem abszolút tetszett, csak tök jó volt, hogy mi, vagy a Laci mást húztunk le az egészből. Tegyük fel, hogy ez igaz, nem egy kitaláció, miközben a Székely Csaba mint a fény olyan tehetséges, és olyan jó dolgot írt csehovostúl mindenestül, hogy valami elképesztő.

Bérczes László: Zárszó. Állapítsuk meg, és nagy öröm, hogy ennek részesei lehetünk, hogy valami olyan jó dolog történik egy kortárs magyar darab kapcsán. Hiszen nyilvánvaló, hogy az a vásárhelyi előadás nagyon érvényes előadás, ha nem láttam, akkor is. Csiziéről nem esett annyi szó…

Nánay István: Nem véletlenül.

Bérczes László: … de amit olvastam róla az is jó előadás valószínű. Most megszületett ez, amit azért nem bántottatok. Irigylésre méltó, és kívánom más kortárs szerzőknek, - persze ahhoz ilyesfajta jó darabokat kell írni-, hogy ez történjen meg. Mert a színház, az élő színház, ami most megesett ezzel a szerzővel meg ezzel a darabbal, és ez nagyon jó, hogy ez történik. Kívánom, hogy valaki ne lássa egyiket se, de csináljon egy negyedik érvényes előadást ebből, ez jó dolog, aminek részesei vagyunk most szerintem.

Lévai Balázs: Ez valami isteni végszó, ezután nehéz bármit mondani. Valakinek azért van-e esetleg még kérdése, körülbelül hatvanöt másodperc van még erre.

Hozzászóló: Nem kérdés, csak egy nagy bravó.

Lévai Balázs: Köszönjük szépen a figyelmüket, az alkotóknak gratulálunk és köszönjük a hozzászólásokat.

 

Galéria

Ajánló