fotó
galéria

Tekintse meg a képeket!

Napi programok:

Szakmai beszélgetések 2012

Válasszon programjaink közül:

2012. 06. 11. H | 11:00

Palatinus Hotel volt Sörözője

Szakmai beszélgetés - Bessenyei György: A filozófus


A szakmai beszélgetések mindig élénk vitákat váltottak ki a POSzT-on. Sokszor felmerült, hogy vita legyen vagy beszélgetés, csak a szakmának szóljon vagy legyen nyilvános, színházi szakemberek vagy kritikusok, más művészeti ágak képviselői vagy netán civilek legyenek azok, akik egy-egy előadásról véleményt alkotnak. 11 év után idén kipróbálunk valami újat. Úgy döntöttük, hogy továbbra is nyilvános beszélgetések lesznek. De! az egyes előadásokhoz a társulatokkal egyeztetve kérünk fel  hozzászólót és az adott darab kapcsán felmerülő általánosabb kérdésekről is szót ejtünk.  Így szó lesz például az átiratokról, a regények színpadi adaptációjáról és a filmszerű színpadi dramaturgiáról.

a beszélgetéseket vezeti: Lévai Balázs

A filozófus után...

Egy túlcsoruló szív és A filozófus – A Katona a POSZT-on

A Katona József Színház előadása, A filozófus szakmai találkozóját a POSZT ötödik napján tartották, Kovács Dezső kritikus, Székely Csaba drámaíró, Gothár Péter rendező, Tenki Réka és Ötvös András főszereplők részvételével.

A beszélgetést rövid video riport indította, amelyben különlegesnek, érdekesnek nevezték a darabot, volt, aki kifogásolta, hogy nehezen érthető Bessenyei Ferenc szövege, akadt, aki épp a nyelvezetet, illetve a színészi játékot méltatta, kifejezetten élvezte a régi mű újraértelmezését, értékelte utalásrendszerét, vagy elgondolkodott a darab kapcsán azon, megéri-e túl sokat filozofálni.
Kovács Dezső kritikus szólalt fel elsőként, aki felidézte, hogy a darab 1777-ből való. “A felvilágosodás kori magyar nyelvet, rétegnyelvet, csoportnyelvet, és egy erősen stilizált tájnyelvet is használ az előadás, játszik velük. Ez nagyon izgalmas, de némileg megnehezíti a darab befogadását, nagyon fülelni kell rá. A produkció minden szegmensét áthatja egyfajta különleges és precízen végiggondolt stilizáció” – fogalmazott a kritikus, aki méltatta A filozófus különleges színpadterét, görbe deszkákból ácsolt hátterét, a színpad felett elnyúló dróthálót, a kellékeket, a csengő- bongó tárgyakat, azokat a szöges botokat, amiket nagy döngölés közepette beleszúrnak a padlózatba a szereplők. Erre reagált Gothár Péter, amikor elárulta, a botot “le kell nyomni”, fontos pozíciójelölő eszköz, a lélek és a telek határát jelzi.
“Nem csak a szerelemről és a filozofálásról, az élet megpróbáltatásairól szól a darab, hanem megjelenik benne Pontyi úr figurája, aki behozza az egész magyar történelmet és hagyományt” – folytatta Kovács Dezső.
Székely Csaba arra a kérdésre kereste a választ, érvényesen színpadra lehet-e állítani egy ilyen régi művet, mint Bessenyei Györgyé:  “Nem sikerült megfejtenem miért ezt a darabot vitte színre a Katona József Színház. (…) Gothár Péter túlságosan bízott a szövegben. Úgy gondolhatta, hogy a néző vele együtt fog bízni benne, de a néző bizalmatlan. (…) Ugyanakkor jó volt látni, ahogy a színészek át tudják adni azt a nyelvet, amit olvasva nehezen értünk, de a szöveg csak az előadás első húsz percében működött. Utána kiderült számomra, hogy a focival ellentétben, amiben régen jók voltunk, a drámaírásban nem jeleskedtünk. A filozófus nem egy erős mű, méltán elfeledett darab” – vélte Székely Csaba, aki azonban a feldolgozás erényei közé sorolta a törekvést az újraértelmezésre, hogy az emberi viszonyok kuszaságában nem veszett el a néző és azt, hogy megfigyelhető, miként lesz Pontyiból egy kvázi zsarnok.
Székelytől Gothár Péter vette át a szót, aki a Makrancos Kata szakmai beszélgetésére reflektálva úgy kezdte szavait: “Nekem nagyon könnyen felmegy a pumpa. Meg akarom kérdezni, ne üljek-e háttal, mert tegnap, amikor kimentem, a hátam mögött rögtön bejöttek az izék (kritikák)… Most lehet szembe dumálni. Csak ennyit az ünneprontásról” – közölte Gothár, aki próba miatt távozott a vígszínházi rendezéséről szóló beszélgetésről. “Nagyon szomorú, ha nekünk kell megindokolnunk, miért játszunk valamit. Az minősít minket. De szeretném védeni ezt az előadást. Amikor elolvastam a darabot, erősen meghatott engem az a kimondatlan drámaiság, az a lehetőség, amit kínál. A legizgalmasabb, hogy megfigyelhető benne, miként romlanak el az emberek. Egyszer csak Pontyi helyzetbe kerül, örököl, hatalomra jut, megváltozik és állat lesz, méghozzá magyar állat, aki zászlókkal szaladgál és el fogja árulni azokat, akik eddig a barátai voltak, miközben az információs köre és a reflexiói ugyanolyanok maradnak. Ezt érdemes megmutatni 2012-ben Magyarországon. Ez egy olyanfajta darab, amit nagyon szépen és csak nagy szeretettel lehet bemutatni. Foglalkoztatott, hogy azt az ártatlanságot, érintetlen szépséget, ami a műből sugárzik, lehet-e nézők elé vinni. (…) Meglehetősen behatárolt az érdeklődési köre ennek a finomságnak” – fejtette ki Gothár Péter.
Tenki Réka hozzátette, kerestek egy olyan ízt a szöveghez, ami hasonlatos ahhoz, ahogy Törőcsik Mari a Körhintában kiejti: “Mauté”. “Ha tisztán mondtuk volna a szöveget, nem adta volna vissza azt, amit igazán jelenteni hivatott” – magyarázta a színésznő.
A kérdésre, mennyire megy az esztétikai minőség rovására, hogy nagyon kell koncentrálni a szövegre, Kovács Dezső próbált felelni. “Egy ilyen típusú előadás megdolgoztatja a nézőt, ezért menni kell a szereplőkkel. Ezen a ponton muszáj a színészekről pár szót ejtenem, akik szerintem magas szakmai nívót képviseltek, a különleges nyelvezettel és a dramaturgiával megbirkóztak. Szerintem csak akkor lankadt a figyelem, amikor hosszabb filozofálásba kezdett egy-egy figura (..) Emellett szeretném kiemelni a prímán, szofisztikáltan elkészített jelmezeket, hajzatokat, maszkokat is, amelyek pontosan illeszkedtek az előadás stílusába. Például Angyélika kitömött, műfogas alakját, vagy Pontyit, aki behozza a magyar kisnemest, mint a magyar történelem emblematikus figuráját, a magyar provincializmust, ami szembe megy mindennel” – mondta a kritikus.
Ezután Székely Csaba következett, aki az előadás nyelvezetére tért vissza és a humoráról is szót ejtett. “A nyelv hetven évente változik, ennél régebbi szövegeket nem feltétlenül értünk meg azonnal. A humornál ez az időintervallum még kisebb. Tehát már harminc évvel ezelőtti poénokat sem tartunk igazán szellemesnek. Az, hogy a nézők figyelme lankadt, szerintem annak is köszönhető, hogy a humor, ami a szövegben rejlik, már nem tud úgy hatni, mint anno. Néha nem bántam volna, ha ezt az előadást is feldobja kicsit Varró Dani” – jelezte a drámaíró. Erre Gothár megjegyezte, szerinte nem szabad belenyúlni Bessenyei művébe, kötelező kihasználni a lehetőséget, hogy élőbbé tehetjük a szövegét, még akkor is, ha a darabnak vannak “mélypontjai”. “Megragadott, hogy már 1777-ben is azzal foglalkoztak, hogy nem lehet ennyi zsírt enni és egészségesen kell élni. Innentől kezdve minden átvezethető tartalmilag a mába, persze agyalni kell rajta, miként. Tehát érdemben nem nyúltunk a szöveghez, mert a bénasága is elbűvölt. Azt gondolom, hogy meg tudunk küzdeni vele, igaz, a közönség nem minden este tudja ezt megtenni. (…) Ha az  előadás elején megtelik a szíved egy kis mosollyal és ezt meg tudjuk tartani, akkor már jó” – tette hozzá a rendező.
Az előadás tempójáról Kovács Dezső szólt: “Erős tempóval indul, rohangászás zajlik, óriási jajgatások közepette, aztán ez egy picit alábbhagy és a legvégén megint felgyorsul, újra bejönnek a nagy sóhajtások, hörgések. Tehát a tempó is szép átkötést jelent. (…) Az ajtókkal való játék pedig a vígjátéki hagyomány evidens eszköze, van az ajtó, de nem találom, nem tudok rajta kimenni, majd mégis sikerül és legvégül, amikor már a derék Pontyi öntudatra ébredt, elkezdi beszögelni az ajtót. Ez egy elég fontos jellé válik” – vélte Kovács Dezső.
Gothár Péter arról is beszélt, hogy fonalakkal is zajlik játék a színen, ugyanis a szereplők viszik, tekerik, kihúzzák egymás kezéből és el is tépik. “Könnyű lerombolni és egy mozdulattal eltépni ezeket a fonalakat, (…) ez bizony jelentőséggel bír. Olyan anyagot kerestünk ehhez a plusz játékhoz, ami többfunkciós szakadású” – árulta el a rendező.
Koltai Tamás kritikus is szót kért, aki Gothár legelső megszólalására reagált elsőként: “Azért kaptam az alkalmon, mert félek, hogy Gothár Péter ma is megszökik a kritika elől és ezért másoknak tesz szemrehányást. Csak pár mondatban szeretnék visszatérni a tegnapi Makrancos Kata előadásról való véleményemre, ami körülbelül úgy foglalható össze, hogy szemfényvesztő, üres, színházilag értékelhetetlen. Nem tudom, Gothár Péter mennyire van kommunikációban főszereplőjével, Börcsök Enikővel, de ha van egy kis ideje, az lenne a jó, ha megkérdezné tőle, hogy érzi magát a szerepében. Ami A filozófust illeti, másodszorra láttam, aminek van értelme is, mert az ember részleteket is felfedez benne. Nekem először meglehetősen tetszett, tulajdonképpen most is a pártján vagyok. Azért tetszett, mert sikerült bebizonyítani, hogy ez egy játszható darab. Ez egy ötödleges Mariveaux, ami a  szerelmi kapcsolatoknak a manipulatív és az önmanipulatív finomságairól, a fennkölt szerelem és a paraszti szerelem különbségeiről szól, nagyon érdekes, értékes. Azt gondolom, hogy ez egy nézhető és élvezhető előadás volt. Tegnap kevésbé tetszett. Ennek az az oka, hogy szerencsétlen módon rájöttem, sok kapcsolat van rendezői felfogásban a Makrancossal. Gothár Péternél többedszerre veszem észre, hogy nem hisz a darabban. Ahogy nem hisz a Makrancosban, nem hisz A filozófusban sem. Ahelyett, hogy figuráit megpróbálná bonyolult karaktereknek tekinteni, akik bonyolult kapcsolatban állnak egymással, akik éreznek, akiknek szíve és gondolata van, a darab játszhatósága érdekében mindenfélét rápakol. Rápakolja ezeket a furcsa, önmagukban karakterisztikus, de egyébként semmit sem jelentő jelmezeket, a díszletet, a botokat, a fonalakat, a tájnyelvi beszédet, hogy eltakarja a lényeget. Ha igazi nézői gondolkodással akarnám ezt kifejezni, azt mondanám, hogy ebből az előadásból is az a primer dolog hiányzik, amit én szívnek, léleknek, emberi hozzáállásnak gondolok” – fejtette ki Koltai Tamás.
Erre Gothár Péter úgy reagált, hogy a neveltetését hozta szóba. “Ha visszagondolok édesanyámra, ő azt mondaná, ne válaszoljak erre. Tamás már évekkel ezelőtt elkezdte azt hajtogatni, hogy nekem nincs szívem, egy orosz darabnál, amelynél kicsordult a szívem. Utálnak engem a Katonában azért, hogy érzelgős vagyok. Tehát az, amit a Tamás mond, nem igaz, azt gondolom, hogy az előadások ezt bizonyítják. Nem biztos, hogy erről vitatkoznunk kell. Úgy gondolom, hogy túlcsorduló, érzékeny, rózsaszín szívem van és ez még nem is a nárcizmusom, csak úgy van. A másik része talán sokkal érdekesebb, hogy semmiféle rátétről nincs szó. Talán valamilyen trendbe ezek a próbálkozások nem férnek bele. Én mennék előre tovább” – összegzett Gothár Péter.

Galéria

Ajánló