fotó
galéria

Tekintse meg a képeket!

Napi programok:

Szakmai beszélgetések 2012

Válasszon programjaink közül:

2012. 06. 10. V | 11:00

Palatinus Hotel volt Sörözője

Szakmai beszélgetés - William Shakespeare: Makrancos Kata


A szakmai beszélgetések mindig élénk vitákat váltottak ki a POSzT-on. Sokszor felmerült, hogy vita legyen vagy beszélgetés, csak a szakmának szóljon vagy legyen nyilvános, színházi szakemberek vagy kritikusok, más művészeti ágak képviselői vagy netán civilek legyenek azok, akik egy-egy előadásról véleményt alkotnak. 11 év után idén kipróbálunk valami újat. Úgy döntöttük, hogy továbbra is nyilvános beszélgetések lesznek. De! az egyes előadásokhoz a társulatokkal egyeztetve kérünk fel  hozzászólót és az adott darab kapcsán felmerülő általánosabb kérdésekről is szót ejtünk.  Így szó lesz például az átiratokról, a regények színpadi adaptációjáról és a filmszerű színpadi dramaturgiáról.

a beszélgetéseket vezeti: Lévai Balázs

Trió és Makrancos Kata után...



„Pont az a szabadság” – A Makrancos Kata a POSZT-on

„Hideg az egész világ és hideg benne minden férfi és nő”. (Részlet a darabból).

A 12. POSZT harmadik szakmai beszélgetése a Vígszínház Makrancos Katáját vizsgálta. Felkért hozzászólók Kállay Géza irodalomtörténész, Kárpáti Péter író, dramaturg és Stuber Andrea kritikus voltak.

A találkozóhoz a Színház.hu-n olvasható nézői véleményekből válogatott a moderátor, Lévai Balázs. Talált olyan kommentet, amelyben botrányosnak, pörgősnek, érdekesnek titulálták Gothár Péter rendezését, volt, aki megjegyezte: az első jelentben „céltalan fütykös mutogatás” történik. Volt, aki úgy érezte, mintha bedobták volna egy pohár pezsgőbe, ami fejbe verte, akadt, aki Börcsök Enikő Katáját és Nagy Ervint Petrucchióját méltatta. Varró Dani fordítását, amelyet a Vígszínház számára készített, egyszerre találták fergetegesnek, és oktalannak.
A kérdésre, szokott-e bejegyzéseket olvasni, Gothár Péter úgy felelt: „Eredendően felháborít a névtelenség. Nem szabad, hogy ezzel foglalkozzak, az ilyesmit senki nem veheti komolyan. A színházigazgatókra hagyom azt a szorongást, amit kelthetnek a kommentek. Nemrég beszéltem egy rendőrrel –megbüntetett, de nagyon kedves volt – elmondta, annyit változott a világ, hogy a nyilas korszak alatt heti 45 ezer feljelentés érkezett, most meg 90 ezer... A Vígszínház egy különleges hely. A névteleneknek üzenem, hogy ezer fölött van a napi látogatottság, amit megcéloz. A Makrancos Katával harmincvalahány előadáson vagyunk túl, nyilván ez a döntő (..)” – mondta a rendező.
A következő felvetésre, Shakespeare előadást láttunk-e, Kállay Géza felelt. „Harminc éve tanítok irodalmat és megdöbbenéssel tapasztalom, hogy nem sikerül kivakarni a fejekből azt a nézetet, miszerint létezik egy autentikus szöveg” – fogalmazott az irodalmár, aki arról is beszélt, hogy már Shakespeare idejében is részt vettek az alkotók a szöveg alakításában és a mai rendezőnek ugyanúgy kötelessége értelmezni a szöveget, ahogy azt Shakespeare-ék tették. Kárpáti Péter ehhez csatlakozott, amikor azt mondta, Varró Dániel fordítása egyfajta előadásra enged teret, de érvényes színházi gesztus a darab újragondolása.
Ezután Lévai Balázs az előjátékról faggatta a jelenlévőket, ami egy teljesen új szövegre épül, ami felvezeti a játékot, és keretbe foglalja. „Ez az előjáték egy álom, nem szokták eljátszani. A Gézával és a Varró Danival sokat kapirgáltunk – mondta Gothár Péter -, hogy megfejtsük mi lehetett az aktualitása. Shakespeare idejében egyik napról a másikra születtek szövegek, jelenetek, -a Mohácsi testvérek módszerével- színészi gesztusok és szituációk kerültek a darabba. A Makrancos Kata – valljuk be, nem valami erős színmű. Ezért, a Varró Danival, akivel régóta dolgozunk együtt, mondhatni az említett shakespeare-i irányba próbáltunk mozdulni. (...) Nekem megmondta a Shakespeare, -beszéltem vele-, hogy mit kell csinálni. Benne van a színdarabban a szabadság és a változtatás lehetősége.Föladja a leckét bizonyos pontokon, amelyeket az író nem talált ki. Viszont az, hogy a közönséget be kell vonni, hogy hétköznapi nyelven kell szólni, világosan kiderült számunkra. A szöveg olyan ember kezébe került, aki nagyon ismeri a mai nyelvet. Az a furcsa helyzet, amit eddig nem szerettünk, hogy meg kell felelni bizonyos elvárásnak, egyszer csak nagyon fontossá vált. (...) Rég éreztem ezt ennyire felelősnek, hogy meghívott egy színház, azért, mert valamit gondolt rólam. Huszonvalahány év után újra az egykori tanítványaim közt találtam magam és keményen kellett dolgoznunk azért, hogy megfeleljünk annak az ezervalahány nézőnek alkalmanként, anélkül, hogy teljesen lefeküdnénk az elvárásaiknak. Ehhez nagy segítséget kaptunk Shakespeare-től. Tehát azt gondolom, egy Shakespeare előadás született. Állíthatom, hogy mindent ledobott magáról, amit erőltetni próbáltunk” – fejtette ki Gothár Péter.
„Mivel el kell majd szaladnom, elébe megyek egy kérdésnek. Halálosan izgalmas volt a szöveg szempontjából is a felismerés, hogy az a nagyon okos, izgalmas és vad nő, akiről szól a darab, nem lehet egy huszonéves csillogó nő, mert elképzelhetetlen volna, hogy akkor szabadlábon, férj nélkül legyen. A Kata-Petrucchio kapcsolat került a történet fókuszába. Ez volt Varró megfejtése a szöveg hiányosságaira” – tette hozzá a rendező.
Stuber Andrea úgy fogalmazott, egy rendezői ajánlatot láthatunk egy Shakespeare darabra. „Az emancipáció világában, főleg, ha nő az ember, elborzadva hajlamos nézni a történetet, de úgy gondolom, hogy egy friss, üde, virtuóz, felvillanyozó szöveg született. (...) Nekem ez a darab arról szólt, milyen rettenetes az élet egy olyan nő számára, akiben rendkívül erős az önreflexió és a közreflexió, akinek mindenhez hozzá kell fűznie valamit. Ahogy én láttam, ez a mérkőzés Kata és Petrucchio között arról szól, hogy a férfi kegyetlen és megkérdőjelezhető és kérlelhetetlen terápiájáával megpróbálja beépíteni a nőbe, nem kell, hogy mindig az legyen a vége, hogy nekem igazam van. Amikor először néztem meg az előadást, az Ervin alakítása arra utalt, hogy a házasságuk kifulladhat, ha nem lesz köztük vita, de tegnap ezt másként láttam” – számolt be Stuber Andrea.
Kárpáti felfigyelt arra, hogy a rendező kétszer is hangsúlyozta az ezer fölötti nézőszámot és a harminc fölötti előadásszámot. „Aki színházban dolgozik, tudja, hogy a harminc feletti előadásszám mit jelent, mekkora terhet és huncut lehetőséget rejt magában. Szerintem arról érdemes igazán beszélni, mit tesz a színház, mit tesz a rendező annak érdekében, hogy a produkciója sikeres legyen. Ezt most kritikával illetném. Engem opponensnek hívtak ide, még a hotelszobámban sem Kárpáti Péter néven vagyok, hanem Opponensként. Ezért kénytelen vagyok elmondani, hogy ha van valami nagyon jó, akkor már unalmasnak tűnik az, ami utána következik és kevésbé jó. Ezt a Makrancos Katában is tapasztaltam. Az első felvonást kicsit untam, mert folyamatosan tetten érhető benne az a fajta törekevés, hogy új és új hatásokkal bombázza a nézőt. A legkevésbé új hatás, hogy az elején meztelenül jelennek meg a szereplők, mégis szép és elgondolkodtató volt. Tehát sorjáznak az ötletek, miközben azt a dramaturgiai alapkérdést nem oldottátok meg, hogy Bianca sztorija ciki, nem képes egyenrangú lenni a főszereplők történetével, nem képes felszikrázni ” – magyarázta Kárpáti Péter.
„Sok színház problémája, hogy elfelejtett nézőket nevelni. Hosszú ideig dolgoztam Kaposváron, ahol ez cél volt és hosszú éveket töltöttem egy olyan színházban, ahol a nézőnevelést most újra kell kezdeni. De a vígszínházi Makrancos Kata előadásban messze nem mentünk alá annak a kényszernek, hogy be kell vonzani a nézőt. Ezt azért mondom, mert brutálisan adagolt poénok nincsenek a darabban (...) ” – reagált Kárpáti megszólalására Gothár Péter. „Igyekeztünk egy elképesztő családi helyzetet felvázolni, amiben az apa üvölt, nem szeretik egymást a lányok és az idősebbnek hamarabb férjhez kéne mennie, mert ez a konvenció” – közölte Gothár, aki szerint este és diszponáltság függő, mennyire pereg az előadás.
Kállay Géza az elhangzottak kapcsán megjegyezte, hogy a legtöbb előadásban kórosan nem törődik a rendező a ’Bianca vonallal’. „Kétségtelen, hogy nem igazi karakterek, hanem típusok jelennek meg a második cselekményszálban, de az, amit a figurákból ki lehet hozni, akár paródiával, túlzással, mind aláhúzza, hogy igenis ez egy ronda, korrupt világ, ahol az áldozatok feje fölött rendelkeznek a sorsukról” – mondta az irodalomtörténész.
Stuber Andrea ezt követően Börcsök Enikőt kérdezte arról, vajon jó lesz-e Kata és a magát talán gátlásból macsónak mutató Petrucchió házassága. „Én úgy érzem, megszeretjük egymást, hiszen illünk egymáshoz és ezt elég hamar felismerjük, már az első találkozáskor. Szerintem igen jó házasság lesz Katáéké, de biztos, hogy a nőnek sokat kell hallgatnia. Nem lesz egyenrangú partner, aki azt mondhat, amit akar, de ezt elfogadja, hiszen a férfi örömet okoz neki. Elfogadja, ha Petrucchió valamire azt mondja: „ez a hold”, akkor tényleg az a hold” – felelt Börcsök Enikő. Nagy Ervin ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Amikor a darabban már ott tartunk, hogy ha már csak ez kell a boldogsághoz, akkor ez kell a boldogsághoz.. Az nagyon odaadásról tanúskodik, hogy ha látod, hogy rosszkedvű vagyok, megszakadok, nem mondod azt, hogy ez nem a hold, még ha én ebben tévedek is. Kata engedelmessége a mi előadásunkban nem azt jelenti, hogy Petruccio betörte a házisárkányt, hanem a szerelemvallás része.” – mondta a színész.
Kárpáti szerint Ervin tökéletesen más színházi nyelven szólal meg, mint Enikő, de fantasztikus, ahogy a játékuk összecsiszolódik, összeér. „Erős képek vannak, jó ötletek. Mégiscsak úgy érzem, a ritmus feszítésében, egy kicsit szakmaiatlan módon háttérbe kerülnek a csodás színészi alakítások (...)” – jegyezte meg az író-dramaturg. Kállay Géza pedig hozzátette, igaz, hogy Shakespeare nem minden szálban ad fel magának problémát, klisékkel is dolgozik.
Majd Rétfalvi Tamás szólalt fel, aki Lucentiot, Bianca kérőjét alakítja. Szerinte Kata és Petrucchio párosa Bianca és Lucentió viszonyával együtt érdekes, hiszen ők jelentik a viszonyítási pontot. Ehhez a gondolathoz csatlakozott Szűcs Katalin Ágnes, a Criticai Lapok főszerkesztője, aki szerint a fiatalabbak párosa is a társadalmi közeget érzékelteti. „Az előadásba mindenféle szürrealizmus belefér és még jól is szórakozom Varró Dani szövegén. A harsány őrület mögött iszonyatos szemérmesség bújik meg, mert ez az előadás nekem az ösztönvilágról szól. Kata markáns intellektus, de mégiscsak az ösztön működteti” – vélte Szűcs Katalin.
Sándor L. István kritikus úgy találta, a kontraszt valóban lényeges, ugyanakkor sokat dolgoznak a komikus szálon, így felmerül a kérdés, ha ennyi energia jut rá, miért nem tud még több emberi mozzanat megjelenni benne.
 Sándor L.-t Koltai Tamás kritikus követte. „Biztos háborút fogok a fejemre vonni...(...) Én nem tudok koherenciát, sőt gondolatot sem felfedezni az előadásban. A rendkívül sok okos hozzászólás, ami elhangzott, elméletekből indul ki, de lehet, hogy én egy másik előadást láttam, pontosabban két másik előadást. Rengeteg dologról szólt nekem az előadás 5-5 percig. Mindig elkezdődött valami, amit rögtön agyonvágott a következő pillanat.(..) Itt nem emberek, hanem idióták, extrém figurák, tökéletes őrültek vannak, és ezzel szemben megjelenik egy érdekes nő, akiről mindenki azt mondja, hogy szörnyeteg, de ő az egyetlen normális nő. Belép Kata, aki az idióták között egy angol dáma, aki rögtön kezet nyújt Petrucchiónak. Innentől kezdve azt gondolom, az előadás szólhatna –de ez csak a bennem megfogalmazódott mintegy három tucat koncepcióból csak az egyik, szólhatna - a macsó megzabolázásáról. Nem arról van szó, hogy van egy hárpia, akitől mindenki meg akar szabadulni, hanem van egy normális nő, aki meg akar szabadulni ettől az egész rettenetes bandától. Viszont jön egy macsó, aki ugyanolyan hülye, mint az összes többi, (...) bejön, pénzt akar, akármit akar, bulit akar, és nem tekinti embernek ezt a nőt, a végén meg kellene zabolázódnia, de ez nem történik meg. Ugyanúgy, ahogy a keretjátékban az elején, a végén is kap egy nagyot egy tálcával a fejére, tehát az első és az utolsó pillanat között az égvilágon semmi különbség nincs a két ember kapcsolatában. Börcsök Enikőt, aki a legnagyobb magyar színésznők egyike, még nem láttam így szenvedni a színpadon. Azt mondja neki Petrucchio: „add ide a kezed’, és odaadja, aztán dühös, aztán szelíd és így tovább. Minden, ami ebben inkoherens, a fordítással kezdődik, ami helyenként szellemes, helyenként bornírt és ostoba. Közben, van egy keretjáték, ami úgy csinál, mintha színházról akarna szólni, arról, hogy valami veszélyben van, de ez sem történik meg. Rengeteg dolog történik, amiből 36 előadást lehetne megrendezni, de egyet se sikerült” – összegzett Koltai Tamás.
Erre reagált Kállay Géza, aki szerint, kétségtelen, hogy Shakespeare komédiáit tragédiába fordulóan játszani divat, és jó divat, de talán Koltai elvárása ezzel a darabbal szemben túlságosan nagy.
Az elhangzottakhoz Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója azt fűzte hozzá, hogy egy hagyományt követnek, ugyanakkor próbálnak új utakat is járni. „Amikor az ember azt mondja, nehéz, hogy ezer nézőt kell kiszolgálnia, azt sokan értik, sokan nem akarják megérteni. Nem könnyű ma úgy dolgozni, hogy a főváros már egyáltalán nem ad támogatást és minden pillanatban arra kell gondolnunk, hogy csak a nézők szeretetéből tudunk építkezni. (...) Ez a harmadik évad, egy társulatot az ember lassan tud építeni, lassan kezdjük el a saját nyelvünket beszélni, milliméterről milliméterre lehet haladni” – jelezte Eszenyi Enikő.
A Makrancos Kata fordítása kapcsán elmondta, szeretnék, ha minden előadásuknak saját fordítása lenne, Varrót pedig nagyon szeretik a nézők, hiszen egy játékos energiával feltöltekezett költőről van szó, akinek a nyelvezete közel áll a fiatal korosztályhoz.  „A játék ferde színpadon zajlik. Ez mindenkit megpróbál, akárcsak az eszköztelenség, az, hogy nincs a kezükben semmi, nincs tárgyi világ, amibe kapaszkodhatnak. Nyilván, ha holnapután hoznánk egy ugyanilyen darabot, az egész társulat értené, hogy kell játszani. De jelenleg egy tanulási folyamatban vesznek részt. Azt hiszem, most kezdődik egy olyan építkezés, ami olyan előadásokat fog létrehozni... Be kell fejeznem... Akkor mindenkinek szép napot itt!” – zárta a beszélgetést Eszenyi Enikő.

Galéria

Ajánló