2014. 02. 26. Sze | 13:00

XV. POSzT 2015. 06. 4-13.

FELHÍVÁS A SZÍNHÁZAKNAK.

Kedves Kollégák!

A 2015. évi POSZT ügyében jelentkezünk.

Az idei POSZT versenyprogramja 2014. március 10-én derül ki, de március 1-jével már elkezdik munkájukat a jövő évre válogató szakemberek. A két Társaság megegyezett a 2015. évi POSZT válogatóiról: Balogh Tibor szinikritikus, dramaturg, valamint Perényi Balázs drámatanár, rendező.

A jövő évi fesztivál időtartama: 2015. június 4-13. A válogatásba a 2014. március 1 – 2015. február 28  közti bemutatók kerülhetnek be.

A válogatóknak a színházak által javasolt előadásokat meg kell tekinteniük. Emellett természetesen bármely produkciót megnézhetnek és meghívhatnak, de az ajánlottak prioritást élveznek. Ezért nyomatékosan kérünk mindenkit, hogy éljenek a jelölés jogával. Emellett természetesen - időhiány és a késői jelölések miatt, vagy mert az adott előadást ritkán játsszák – előfordulhat, hogy a válogatók nem tudják megtekinteni az előadást, ilyenkor támaszkodhatnak képfelvételre is.

Az előadó-művészeti törvényben meghatározott kategóriáknak megfelelően a jelölési lehetőség a következőképpen került megállapításra:

- a nemzeti és kiemelt intézmények, valamint az állandó társulattal és repertoárral rendelkező határon túli magyar színházak két előadást jelölhetnek;

- a regisztrált előadó-művészeti szervezetek, valamint az állandó társulattal és repertoárral nem rendelkező határon túli színházak egy előadást javasolhatnak.

Kérjük, hogy a FESZ tagjai jelentkezésüket közvetlenül a FESZ titkárságára küldjék. Nem regisztrált és nem FESZ tag formációk jelentkezésükhöz kérjük, csatolják a Magyar Színházi Társaság és/vagy a Magyar Teátrumi Társaság két tagszervezetének ajánlását.

Természetesen várjuk és elfogadjuk a színházszakmai szervezetek javaslatait is.

Lehetőség szerint olyan bemutatókat javasoljanak, amelyek a Pécsi Nemzeti Színház valamelyik játszó-helyén megvalósíthatók (nagyszínház, kamara, stúdió illetve szobaszínház), illetve stúdió-előadások esetén minimum 100 fős nézőtér kialakítható a játéktérben.

A jelölések folyamatosak, utolsó határidő: 2015. január 15

Kérjük, hogy a válogatók munkájának megkönnyítése érdekében javaslataik minél előbb tegyék meg - a szervezés megkönnyítése miatt egy helyen, a Magyar Színházi Társaság Titkárságán (magyarszinhazi.tarsasag@t-online.hu). 


Üdvözlettel:
Magyar Színházi Társaság Magyar Teátrumi Társaság

Vissza a hírekhez

Ajánló